Lefújták a sztrájkot az Air France pilótái, írja a BBC. A munkabeszüntetés két hete kezdődött, és több százmillió eurós kárt okozott a légitársaságnak. A pilótáknak nem tetszett, hogy ugyanolyan feltételekkel szerződhetnek a céggel, mint a fapados közlekedésben utazó leányvállalat, a Transavia dolgozói.
A légitársaság szakszervezete, az SNPL szóvivője szerint nem sikerült megállapodniuk, de szeretnék nyugodtabb légkörben folytatni a tárgyalásokat.
A veszteséges Air France szerette volna csökkenteni a költségeit, hogy versenyképes maradjon a fapados légitársaságokkal szemben. Bár a sztrájk egyelőre véget ért, a felek a hétvégi tárgyalás során sem jutottak közelebb a megoldáshoz.
Az Air France sajnálkozott, amiért a hosszas tárgyalások ellenére sem sikerült megállapodniuk a szakszervezettel. Ugyanakkor ők voltak azok, akik péntek este visszautasították az SNPL ajánlatát. Ugyanígy döntött a francia kormány, akiknek 16 százalékos részesedése van a légitársaságban.
Keddtől véget ér a sztrájk, a gépek ismét a megszokott menetrend szerint közlekednek majd. A szakszervezet szerint a követeléseiken továbbra sem változtatnak. A pilóták dühösek, amiért az Air France inkább a fapados Transavia bővítésére költene. Abba beleegyeztek, hogy a társaság Franciaországban bővítse a fapados céget, ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy minden Air France-alkalmazottra ugyanolyan szerződési feltételek vonatkozzanak.
A most érvényes szerződések szerint az Air France pilótáinak többet fizetnek, mint a transaviásoknak; elsősorban amiatt aggódnak, hogy a légitársaság le fogja cserélni a hagyományos Air France-járatokat a Transavia olcsóbb szolgáltatásaira.
Az MTI azt írja, a vezetőség szerint a sztrájk napi 15-20 millió euróba került a légitársaságnak.