Index Vakbarát Hírportál

A sorsjegy az új félkarú rabló

2014. október 6., hétfő 06:59

Augusztus végéig már 22,3 milliárd forint játékadó folyt be a költségvetésbe, ami az éves szinten tervezett 33 milliárd forintnak a 68 százaléka, írta hétfői számában a Világgazdaság.

A lap szerint a kocsmákból kitiltott nyerőgépek helyére lassan újra visszaszivárog a szerencsejáték: a Szerencsejáték Zrt. sorsjegy-automatákat telepít, amelyekből tízet már tesztelnek budapesti és vidéki helyszíneken. Az állami vállalat a Világgazdasággal azt közölte: a sorsjegy-automaták jelenleg tesztelés alatt állnak, a későbbiekben tudnak bővebb információval szolgálni róluk, ha széles körben bevezetik őket.

A lap szerint szintén kocsmai játék lett a lóverseny is, miután a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. számos sörözőbe, borozóba telepített terminálokat. A cég ügyvezetője, Haál Gábor azt nyilatkozta: hetente hozzávetőlegesen 40 ezer darab tikettet értékesít a társaság, ami körülbelül a duplája az elmúlt év hasonló időszakának.

Rovatok