Magyarországon minden harmadik gyerek súlyos anyagi nélkülözésben él, több százezer méltatlan lakáskörülmények között. A gyerekes családok az átlagosnál rosszabb körülmények között élnek - írja a Világgazdaságra hivatkozva a Pénzcentrum.
A német Bertelsmann Alapítvány nemrégiben ismertetett összehasonlító vizsgálata szerint, míg az Európai Unió egészét tekintve a gyerekek és fiatalkorúak 28 százaléka él a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés fenyegetettségében, Magyarországon a 43 százalékuk, és már most minden harmadik gyerek súlyos anyagi nélkülözésben él.
A lakhatási szegénység ma Magyarországon egyre inkább a társadalmi-gazdasági felemelkedés gátjává válik. A megoldás egyik kulcsa a Habitat for Humanity szerint egy valódi szociális bérlakás-program, amely lehetővé tenné az otthontalanok vagy otthonnak alkalmatlan lakásban élők emberhez méltó elhelyezését.
A magyaroknak jelenleg csak 10,4 százaléka lakik bérelt lakásban, a szegénységi küszöb alatt élőknek pedig mindössze 13,8 százaléka él szociális bérlakásban. 3,7 százalékuk piaci áron bérel lakást, míg 19,1 százalékuk lakáshitellel terhelt saját tulajdonú ingatlanban lakik.