Index Vakbarát Hírportál

Már dolgozik a kormány a tisztességes kamaton

2014. október 7., kedd 08:33

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium bevonásával megkezdődött a fair bankrendszer megteremtéséről szóló törvény kidolgozása - mondta Répássy Róbert a közrádiónak.

A jogszabályban új alapokra helyezik a fogyasztási kölcsönök folyósításának feltételeit, mert a jelenlegi szabályok mellett a bankok tisztességtelen szerződési gyakorlatot folytattak - jelentette ki az államtitkár. 

A törvény kidolgozásába majd bevonják a Matolcsyékat és a Bankszövetséget is - tette hozzá.

Répássy szerint azt akarják elérni, hogy az ausztriaihoz vagy a németországihoz hasonló fogyasztóvédelmi szabályok vonatkozzanak a Magyarországon működő bankokra is, és ennek érdekében erősíteni kívánják az MNB pénzügyi felügyeleti szerepét is - mondta Répássy.

A probléma nem csak jogilag érdekes, ugyanis ha a banki hitelfolyósítást nehezítik, abból közgazdaságilag többek közt az is következik, hogy az uzsorások szerepe tovább nőhet.

Rovatok