Régi tapasztalat Magyarországon, hogy az emberek jobban hisznek szinte bárminek, mint a tudományos eredményeknek, számoknak, felméréseknek. Hamarabb fogadják el tényként a “megbízható, névtelen forrásból” érkezett pletykákat, híreszteléseket, mint a hivatalos közleményeket, adatokat, és kétségtelen, ezért a helyzetért a kormányok is keményen megdolgoztak.

Amikor mindenfelől arról hallani, melyik független intézmény élére milyen politikai kinevezett került, amikor a politika már a tudományos munkát is átitatja, és még a fizika törvényeit is maga alá gyűri, a gyanakvás begyűrűzik mindenhová. És akkor eljön az a pillanat, hogy amikor a Központi Statisztikai Hivatal több éves munkával, széles nemzetközi együttműködéssel meghatározza a Magyarországról kivándorlók számát, azt az emberek egy része egyszerűen nem hiszi el.

“Csak 350 ezer? Van az egymillió is. Hiszen csak én hány kivándorlót ismerek” - az emberek reakciói a KSH adatközlése után egy irányba mutattak. Még kevésbé paranoid olvasóink is úgy vélték, a hatalom már megint rejteget valamit előlünk, a KSH hülyének néz minket. Elvégre "mindenki tudja", hogy a kivándorlók száma ennek a 350 ezernek sokszorosa.

Eddig ez a legpontosabb

A statisztika mindig csak közelítő képet adhat, és azt maga a KSH is elismeri, hogy a 350 ezer inkább egy konzervatív becslés, ami egy 2013 eleji állapotot mutat, és kizárólag az egy évnél régebben kinn élőket tekinti kivándoroltnak. Ezzel együtt is a helyzet az, hogy minden más eddig megjelent adattal bizalmatlanabbak lehetünk, mint ezzel. Ilyen átfogó, körültekintő és részletes kutatás ugyanis mindeddig nem készült a magyarországi migrációról.

A SEEMIG nevű Délkelet-Európa migrációs folyamatait feltérképező programban nyolc ország tizennyolc partnerintézménye vett részt. Két és fél évig tartott, hogy a projekt magyarországi partnerei az összes nemzetközi, nemzeti és helyi adatrendszert átnézzék, kitisztítsák és kiértékeljék. Ezen kívül pedig közel 30 ezer magyar háztartást kérdeztek végig, hogy információt gyűjtsenek a kivándorolt családtagokról.

Az mondjuk már a projekt indulásakor látható volt, hogy a magyar és regionális migrációs statisztika is nagyon komoly nehézségekkel küzd, ahogyan természeténél fogva minden nemzeti alapú statisztikai rendszer, hiszen egy transznacionális kapcsolatnak csak az egyik oldalát tudja nyomon követni.

Magyarország ugyanis az Európai Unióba és a schengeni övezetbe való belépésével megadta állampolgárainak az Európán belüli szabad mozgás lehetőségét. Így pedig az elvándorlás korábbi szigorú nyilvántartása is megszűnt, a hivatalos regiszteradatokban a kijelentkezők száma kezelhetetlenül alacsony volt és az is maradt. Így minden vándorlási egyenleg (ki- és bevándorlás egyenlege) is megbízhatatlan volt és az is maradt. 

Kevés, rossz alapanyag

A kivándorlók kijelentkezésénél pontosabb képet adnak a tükörstatisztikák, vagyis a bevándorlókat fogadó országok statisztikái. Ezek fontos adatforrások, de az adatok összesítése még az EU-n belül is hiányos az eltérő definíciók és más harmonizálási problémák miatt, az Európán kívülre irányuló kivándorlás mérése pedig gyakorlatilag megoldhatatlan ezzel a módszerrel.

További fontos adatforrást jelentenek az ENSZ, az OECD és a Világbank globális migrációs mátrixai, ám ezek nem állampolgárság, hanem születési ország szerint kezelik az adatokat. Ez azért torzítja a dolgot, mert a nagyon régen, akár gyerekként elvándoroltak is benne vannak az aggregált létszámban, mint például 1956-ban emigrált magyarok, így ezek inkább csak a Magyarországhoz egykor kötődő, tágan értelmezett diaszpóra nagyságának becsléseként kezelhetőek. Ezeken az adatforrásokon kívül akadt még néhány becslési eljárás, amelyek hiába voltak kreatív próbálkozások, nem voltak validálhatóak módszertani szempontból.

A SEEMIG azonban nem csak ezeket a kusza adatbázisokat próbálta összefésülni, a projekt csapata létrehozott egy kivándorlókról kérdező kérdésblokkot is, amit a KSH által rendszeresen elvégzett nagymintás reprezentatív munkaerő-felméréshez csatoltak a 2013. I. negyedévi felvételnél. Ezt később még kiegészítették egyéb adatfelvételekkel, amelyben közreműködött a TÁRKI, a GKI és az NKI is.

Az adatok a 2013. eleji állapotokat tükrözik, és az adatszolgáltatók nem a kivándoroltak, hanem itthon maradt család- és háztartástagjaik voltak, a KSH ebben a felmérésben a háztartások jelenleg külföldön élő korábbi tagjairól, illetve a háztartástagok elvándorolt testvéreiről gyűjtött adatokat. A projekt nemzetközi és összehasonlító jellege miatt nem csak Magyarországon, de Szerbiában is készült egy felmérés az onnan kivándorlókról, ugyanezzel a módszertannal.

Két módszer, azonos eredmény

A KSH nagyelemű mintán végzett felmérése főleg a kivándorlók összetétele szempontjából volt érdekes, a kivándorlók számára pusztán ebből nem lehetett becsülni. Megállapították viszont, hogy a kivándorolt 15–74 évesek 88 százaléka esik a 18–49 éves korosztályba, és hogy a kivándoroltak legalább 81 százaléka egy évnél régebben hagyta el Magyarországot. Kiderült az is, hogy a több mint egy éve kivándoroltak legalább 20 százaléka az Európai Unión kívülre távozott.

És hogyan határozták meg a kivándoroltak számát? Két különböző módszerrel, mindkét esetben közel azonos eredményre jutottak.

Az egyik módszerben a Népességkutató Intézet kutatásából indultak ki, ez alapján azt állapították meg, hogy 2013 elején, a megadott kritériumok szerint 335 ezer 18–49 éves magyarországi lakcímmel rendelkező, magyar állampolgár élt külföldön. Az ezzel a megfigyelési időponttal egybevágó SEEMIG felmérés eloszlásait (a kivándorolt 15–74 évesek 88%-a 18–49 éves) alapul véve feltételezhető, hogy 381 ezer volt a 15–74 éves kivándoroltak száma. A 2013-ra vonatkozó tükörstatisztikák azt mutatják, hogy a 15 évesnél fiatalabb és 74 évesnél idősebbek együttes aránya a teljes emigrált magyar népességben 10 százalék.

Ez alapján feltételezhető, hogy összesen 424 ezer kivándorolt magyar állampolgár él a világon, függetlenül attól, hogy mikor mentek ki és mennyi ideig maradnak ott. Ugyanakkor a SEEMIG eredményei azt mutatják, hogy a kivándorlók legfeljebb 19 százaléka egy éven belül hagyta el Magyarországot. Tehát az első módszer alapján elmondható, hogy az elvándorolt magyarok legalább 81 százaléka, azaz legalább 343 ezer fő az, aki több mint egy éve él Magyarországon kívül.

A másik módszerben az ESR-országok tükörstatisztikáit, az Eurostat és a UK Population Survey adatait vették figyelembe, ezek azt mutatják, hogy 280 ezer magyar állampolgár élt 2013-ban Magyarországon kívül, az ESR országok területén. Ők egy éven túl tartózkodtak vagy kívántak tartózkodni a befogadó országban. Mivel a SEEMIG kutatásból kiderült, hogy a több mint egy éve kivándoroltak legfeljebb 80 százaléka ment az Európai Unió tagállamaiba, míg legalább 20 százalék azon kívüli a célországa, megállapítható, hogy az EU-n kívül még 70 ezer emigráns él, vagyis összesen 350 ezer fő.

A fentiek alapján, a három adatforrás együttes felhasználásával, a két módszer – egymáshoz közeli – eredményeinek figyelembe vételével állapította meg a KSH azt, hogy:

2013 év elején nagyságrendileg 350 ezer olyan kivándorolt magyar élt a világban, akik 1989 után, és legalább egy évvel a felmérés előtt hagyták el Magyarországot.

A KSH kutatói szerint ez a szám durván tízezer fővel eltérhet lefelé és felfelé is, nincsenek benne azok, akik nem laknak kinn legalább egy éve, és természetesen nincsenek benne azok sem, akik a 2013 eleji adatfelvétel óta hagyták el az országot.

A 350 ezer fős kivándorlói tömegben nincsenek benne azok sem, akik egy Magyarországon is jelen lévő cég külföldi telephelyén dolgoznak, de itthoni háztartást is fenntartanak. Nem számolták bele a naponta Ausztriába átjáró ingázókat, és azt a durván 110 ezer embert sem, akik már dolgoztak külföldön, de a legutóbbi népszámláláskor itthon tartózkodtak. Az tehát, hogy a KSH valamelyest alulbecsli a kivándoroltak számát, nem kérdés, de ennél pontosabb számot adni valószínűleg majd csak akkor lehet, ha az adatforrások minősége is érdemben javul.