Index Vakbarát Hírportál

Békemenettel fenyeget Bencsik

2014. október 26., vasárnap 23:18

Amerika az ellenségünk, az oroszok felé kellene közelednünk. Amerika ráadásul polgárháborút idézhet elő nálunk, ha a korrupció vagy az internetadó ellen tüntetnek, mert az USA nem tudja, hogy az Orbán-kormányt soha nem lehet leváltani.

Bencsik András, a Békemenet egyik alapítója és a Demokrata nevű újság főszerkesztője megvárta, amíg lemegy a tüntetés, aztán bejelentette, hogy ez neki több a soknál, és „szükségesnek látszik ezért egy újabb Békemenet megszervezése”.

Az oroszokkal kellene barátkoznunk

Elképesztően hosszú Facebook-posztjában először elmagyarázza, hogy hogyan kell érteni a tényeket. Nos, úgy, hogy „Amerika nem a barátunk, és még csak nem is a szövetségesünk”. Azért, mert Bencsik úgy gondolja, hogy az USA a háborúban érdekelt, és olyan összeomlás előtt áll, mint a Szovjetunió. Leginkább, „mert nem képes terjeszkedni". Az EU-nak pedig kelet felé kell nézelődnie, mert ott van élettér és energia „a szó konkrét és átvitt értelmében”.

Orbánt soha nem lehet leváltani

Na de térjünk rá, hogy miért jön a Békemenet. Ezt a részt nem érdemes összefoglalni, álljon itt szó szerint:

„Ami Magyarországot illeti: az Orbán-kormányt a történelmi jelentőségű társadalmi beágyazottsága miatt sem most, sem később nem lehet leváltani. Eltávolítani ezért csak manipulációval lehet: a hatalmi centrumon belül kirobbantott feszültségek, a befolyásolható személyek árulásra való rábeszélése révén idővel létrehozható egy olyan helyzet, ami Orbán Viktor számára tarthatatlanná válik. Az erre irányuló kísérletek jellegzetes példája az USA által kirobbantott úgynevezett korrupciós botrány. Ez önmagában még nem lesz elég a kormány megbuktatásához, de ha a magyar társadalom és a politika elit nem ismeri fel a veszélyt és nem talál ellene hatásos védekezési módot, a lázadás eszkalálódhat és a baj bekövetkezik. A korrupció elleni tüntetések átolvadása az internetadó elleni tüntetésbe, majd összeolvadása a fociultrák tüntetésével, ami végül spontán tettlegességbe torkollt a Fidesz székházánál, ezt a forgatókönyvet idézi fel. Annál is inkább, mert André Goodfriend követségi ügyvivő részvétele a tüntetésen tudatos volt; azért ment oda, hogy lássák, és mindenki számára világos legyen, Amerika az Orbán-kormány ellen hajlandó bevetni a Majdan tér típusú véres forgatókönyvet is, ha kell."

Rovatok