Index Vakbarát Hírportál

KT: Hogy jön be ennyi adóból?

2014. október 27., hétfő 15:22

Idén sincsenek alapvető ellenvetései a Költségvetési Tanácsnak (KT) a költségvetési törvény tervezetével, jelezte a tanács az MTI-nek hétfői ülésük után.

A KT ezzel együtt megjezi, szükségesnek tartják, hogy a 2015-ben - a 2014-es előirányzathoz képest - bekövetkező jelentős elmozdulásokat a költségvetési törvényjavaslat indokolása részletesen mutassa be.

Többféle kockázatot azonosítottak a hiánycél teljesülésével kapcsolatban is. A 2,5 százalékos gazdasági növekedést a KT akkor tartja megvalósíthatónak, ha a külső feltételrendszer, a nemzetközi konjunktúra nem romlik jelentősen, az EU-források beáramlása a tervezetben foglaltakkal összhangban lesz.

Kockázatot lát a KT abban, hogy a fogyasztáshoz kapcsolódó adóbevételek tervezett nagyarányú növekedése csak részben valósul meg. Egyes kiadási előirányzatok csökkentésének megalapozottságát pedig a KT - a csökkentést megalapozó intézkedések részleteinek ismerete híján - nem tudta értékelni. A tanács ellentmondást lát abban, hogy az önkormányzati alszektor adóssága a tervezet szerint 160 milliárd forinttal nő, miközben a tervezett hiánya mindössze 15 milliárd forint

Rovatok