Több könnyen kijátszható rendelkezést is tartalmaz az áfacsalások kiszűrésére tervezett elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekaer), ezért egyelőre kérdéses, mennyire lesz alkalmas feladatának betöltésére - írta szerdai számában a Napi Gazdaság a lap által megkérdezett elemzőre hivatkozva.
A lap felidézte: az adótörvény tervezetében szereplő új rendszert eredendően azért hozná létre a kormány, hogy az országban ne indulhasson útnak olyan áruszállítmány, amelyről nincs tudomása az adóhivatalnak, de - mint írták - a tervezetben szereplő formájában számos ponton lehetőséget ad a visszaélésekre.
Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Intézet vezető elemzője a Napi Gazdaságnak azt mondta: jelen formájában nem alkalmas az áfacsalások kiszűrésére a rendszer.
A lap azt írta: elég csak azt figyelembe venni, hogy az áruforgalomhoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által biztosított ekaer-szám 15 napig érvényes - ez idő alatt azonban meglehetősen sok kamion útnak indulhat akár ugyanazzal a számmal is.
Az áruutaztatós áfacsalásoknál pedig eddig sem a GPS-es fedélzeti egységekkel felszerelt útdíjköteles teherautókat vették igénybe az erre szakosodott "vállalkozások" - írták.