Magyarországnak vissza kellene vonnia az internet megadóztatására vonatkozó terveit, mivel azok csökkentik az ország versenyképességét, mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a Wall Street Journalnek. A tervezet „egyszerre ért minket nagy meglepetésként és nagy csalódásként, mivel bármilyen előzetes egyeztetés, iparági megbeszélés nélkül nyújtották be a parlament elé" – írta Massida a lapnak küldött levelében.
Szerinte egy felelős kormánynak vissza kell tudnia vonni egy elhibázott tervezetet, ami egy világszinten egyedi adót vetne ki egy kulcsfontosságú szektorra, ami a gazdasági növekedésre is kihat. A vezérigazgató szerint az adótervezet hátrányos lenne az internetezőknek, a szolgáltatóknak, és az ország versenyképességének. Massidda bízik benne, hogy a kormány visszavonja a tervezetet.
Massidda azt is hozzátette, hogy az internetadó nem egyformán sújtaná a szolgáltatókat. Ezzel arra utalt, hogy az új adónem a szolgáltatóknak a társasági nyereségadóból levonható. Így, aki sok társasági nyereségadót fizet, annak az új internetadó nem jelent valójában terhet, csupán az eddigi társasági adó helyett ugyanazt a pénzt internetadó címén fizeti be a költségvetésbe.
A szolgáltatók közül a Vodafone évek óta veszteséges, így ő biztosan kárvallottja az új adónak, és a Telekom is egyértelmű vesztese az új adónak. A Telenor viszont rövid távon megúszhatja az adófizetést. A társaság a tavalyi évben 6,3 milliárd forint adót fizetett, miközben a nála lecsapódó internetadó vélhetően nem éri el a 4 milliárd forintot. Bővebben itt>>>
A Telenor jelezte, hogy általánosságban az internetadó bevezetése valójában őket is negatívan érinti, az adó nem csak a cég küldetésével, de elemi üzleti érdekeivel is ellentétes. A cég közlése szerint semmilyen forgalmi típusú internetadóval kapcsolatos javaslatot sem támogatna soha.