Index Vakbarát Hírportál

Magyarországra is kerülhetett a hamis mosószerből

2014. november 7., péntek 10:04

Több mint hétezer liter, tízmillió forint értékű hamis mosószert, valamint az előállításukhoz és csomagolásukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Nyíregyházán. Az ügyben négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, közölte a hatóság Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Jánvári-Stefán Regina százados az ügy előzményéről szólva elmondta, a NAV tavaly december végén leplezett le egy illegális mosószerüzemet a nyírségi megyeszékhelyen, a gyanúsítottak azonban - a lebukás ellenére - új helyszínen folytatták a gyártást. Az akkori akcióban öt férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, mivel a silány minőségű mosószereket és öblítőket neves márkajelzésekhez hasonló flakonokba és dobozokba csomagolták, majd a hamis termékeket ukrán, román kereskedőknek, illetve többségében nyíregyházi viszonteladóknak adták el.

A hamisítók a lebukást követően újabb raktárhelyiséget béreltek és folytatták a gyártást. Az alapanyagként felhasznált rossz minőségű mosógélhez térfogatnövelőnek vákuum sót adagoltak, a kívánt illat és szín elérése érdekében pedig parfümkoncentrátumot és ételszínezéket használtak. Az eddigi bizonyítékok szerint a hamis mosószerek felvevőpiacát elsősorban ukrán vásárlók képezték, de jutott belőle a magyar piacokra is.

A mostani rajtaütéskor tízmillió forint értékben több mint hétezer liter hamis mosószert, és előállításukhoz, illetve csomagolásukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a pénzügyi nyomozók. A helyszínen négy férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként üzletszerűen elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, közülük ketten a bűnismétlésre tekintettel előzetes letartóztatásban vannak. Az elkövetőkre akár öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Rovatok