A Varga Mihály által ma benyújtott törvényjavaslat alaposan átírja a magánnyugdíjpénztári rendszer szabályozását. A legfontosabb, hogy meg kell szüntetni azt a pénztárat, amelynél a taglétszámhoz képest a befizetők aránya nem éri el a 70 százalékot a fél éves vizsgálati periódusban. Piaci információk szerint a tagdíjfizetési arány ennek töredéke, vagyis a tagok aktivizálódásának hiányában a szektor megszűnésre van ítélve - írja a Portfolio.
Még akkor is, ha működési költségre a pénztárak többet számíthatnának fel és a járadékszolgáltatás régóta várt rendezése is megtörténik.
Az MNB adatai alapján arra lehet következtetni, hogy a magánnyugdíjpénztárak tagjai nem nagyon fizetnek havi tagdíjat és az erre fordított pénztári erőfeszítések sem voltak célravezetők. Ha ez így marad a jövőben, akkor rövid időn belül a megmaradt négy (Budapest, Horizont, MKB, Szövetség) szereplő is lezárhatja tevékenységét a törvényváltozások miatt.
Az OTP Magánnyugdíjpénztára még 2012 végén döntött a megszűnés mellett. A legnagyobb piaci szereplő akkor éppen azért jutott erre az elhatározásra, mert a tagság körülbelül 9 százaléka fizetett csak tagdíjat, az egyéni működési célú adományok pedig elmaradtak. Elképzelhető, hogy ehhez képest azért nőtt a tagdíjfizetési aktivitás, de az MNB adatai alapján a 70 százaléktól biztosan távol vagyunk.