Index Vakbarát Hírportál

Nem változik a jegybanki kamat

2014. november 25., kedd 14:03 | aznap frissítve

Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa november 25-i ülésén változatlanul hagyta  a jegybanki kamatkondíciókat. 

 

Pintér András, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemeli, hogy megfelelt a várakozásoknak a kamattartás, illetve az inflációs és a tőkepiaci folyamatok szempontjából is kedvező a nemzetközi környezet. A szakértő szerint bár a külső környezet gyorsan változhat, egyelőre indokolt az alacsony kamatszint tartós fenntartása.

Kiss Mónika, az Equilor szenior elemzője kiemelte: a globális és hazai piaci tendenciák tükrében már nem számítanak arra, hogy a monetáris tanács retorikája megváltozna 2014-ben. Érdemes ugyanakkor figyelni a december 17-i ülést, mert a tanács ekkor tárgyalja az inflációs jelentés legfrissebb, negyedéves kiadását – tette hozzá.

Megy még lejjebb

Jövőre várhatóan újrakezdi enyhítési ciklusát a jegybank a lassuló növekedés és a negatív infláció miatt – jósolták keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Commerzbank – az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató – elemzői Londonban ismertetett napi devizapiaci körképükben azt valószínűsítették, hogy a következő időszakban a magyar gazdasági növekedés negatív meglepetéseket okoz, tekintettel egyebek mellett arra, hogy az európai uniós fejlesztési források felhasználási üteme túljut csúcspontján. A döntő tényező azonban az infláció, amely a Commerzbank elemzői szerint valószínűleg még mélyebbre süllyed a negatív tartományban, és a maginfláció is lefelé tart.

A ház azzal számol, hogy ebben a környezetben az MNB 2015 első felében 1,70 százalékra csökkenti alapkamatát a jelenlegi 2,10 százalékról.

Rovatok