Index Vakbarát Hírportál

Okányban szimatol gázlelőhelyet a Mol

2014. november 27., csütörtök 07:54

Új gázkoncessziót szerezhet a Mol Magyarországon, írta a Világgazdaság. A társaság az Okány-Kelet területen indíthat szénhidrogén kutatást, feltárást és termelést, ha megköti a szükséges szerződést is. Ezzel lassulhat a cég magyarországi termelésének csökkenése, ami azért is fontos, mert az ország gázigénynek csak az ötöde elégíthető ki belföldi forrásokból.

A Mol egyik korábbi felsővezetője, Holoda Attila szerint egyébként a Molt olyan többlet bányajáradék terheli az 1998 előtt termelésbe állított mezői után, hogy az elvonás esetenként meghaladja a 70 százalékot. A nemzetközi átlag 5-20 százalék.

Ráadásul az 1998 előtt indított termelésből származó gázt 2010-től hatósági árasként kell eladni, holott épp a régebbi mezők termelési költsége magasabb. A hazai termelők tehát már bő 10 éve a versenyképességüket rontó, előnytelen helyzetben vannak.

Rovatok