Index Vakbarát Hírportál

Mégsem épül Pécstől tovább az M60-as

2014. november 28., péntek 12:42

Egy hónapja még azt mondta a szaktárca államtitkára, hogy 2018-ig megépülnek a horvát határig vezető autópályaszakaszok, kiderült, mégsem, írta a Bama.

A jelenlegi állás szerint nem építik Pécstől tovább az M60-ast. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint ugyanis visszavonták a Baranya megyei közlekedésfejlesztés aktuális feladatairól szóló, tavaly kelt kormányhatározatot.

Eszerint nem hosszabbítják meg a 67-es főutat az országhatárig, nem épül híd a Dráván, és az autópályát sem építik tovább Pécstől az országhatárig. A következő évek során megvalósítandó nagyobb közúti projektek között egyetlen baranyai fejlesztés szerepel, a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítése, de az is csak kétszer egysávos lesz, vagyis nem autópálya, hanem autóút.

Korábban Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára még azt mondta, hogy 2018-ig megépül a Pécs és Barcs között a horvát határig vezető, valamint a Bóly és Ivándárda közötti szakasz, mivel arra kormányhatározat is kötelezi a döntéshozókat.

Rovatok