Index Vakbarát Hírportál

Növelte még egy kicsit a hiányt a parlament

2014. december 2., kedd 11:04

Az Országgyűlés kedden véglegesítette a költségvetési bizottság korábbi javaslatait, amelyeknek eredményeként az idei büdzsé kiadásai és így hiánya is mintegy 15 milliárd forinttal növekedhet. A kormány várakozása szerint a 2,9 százalékos hiánycél a változtatásokkal nem kerül veszélybe.

A képviselők 116 igen szavazattal, 31 nem ellenében és 17 tartózkodás mellett hagyták jóvá a költségvetés átírását. A módosításokhoz előzetesen a Költségvetési Tanács is hozzájárult, a testület ugyanakkor a lecsökkent összegű költségvetési tartalék veszélyeire is felhívta a kormány figyelmét.

A költségvetési bizottság a változtatások indoklásában hangsúlyozza, az egyes kiadási többletekhez szükséges forrást az országvédelmi alap előirányzatának 47,7 milliárd forintos csökkentésével teremtik meg, azonban szerintük az alap így fennmaradó 52 milliárd forintos összege is képes biztosítani a 2,9 százalékos uniós módszertan szerinti hiánycél teljesülését.

Rovatok