Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály: A kormány támogatja a vasárnapi zárva tartást

2014. december 4., csütörtök 16:31

A kormány támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozására vonatkozó kezdeményezést - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Egy kérdésre válaszolva a miniszter közölte: mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, hiszen azt még nem fogadta el a törvényhozás, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni.

Varga szerint az egyik szakszervezet szerint a kereskedelemben jelenleg is munkaerőhiány van.

Szerdai cikkünkben azt fejtegetjük, hogy egyelőre nehéz megmondani, milyen hatásai lehetnek ennek. 330 ezer kereskedelmi alkalmazott közül, 100 ezer feletti kereskedelmi dolgozó lehet munkában vasárnaponta, ezek közül minden ötödiket-hatodikat ki lehet rúgni, mondta egy szakértő.

Rovatok