Index Vakbarát Hírportál

Nem utazunk télen, mert nincs pénzünk

2014. december 17., szerda 17:11 | aznap frissítve

A magyarok mindössze egytizede utazik el télen, főként anyagi okok tartják vissza őket. Akik megengedhetik magunknak, hogy télen is „nyaraljanak”, azok többsége az aktív kikapcsolódást választja: elsősorban kirándulni, túrázni, várost nézni mennek – derült ki a Travel Channel kutatásából.

A megkérdezetteknek csak 11 százaléka utazik valahova telente, most télen egy kicsivel még kevesebben: 9 százalék tervez kiruccanást február végéig. (Összehasonlításként: a britek egyötödének már konkrét úti tervei vannak erre a télre, további 23 százalék pedig fontolgatja.)

Akik általában otthon telelnek, azok kétharmada úgy nyilatkozott, hogy azért nem utazik el, mert nem engedheti meg magának.

A mostani télen azonban a túlterheltség is nagy szerepet játszik: a válaszadók egyharmada szintén az anyagi okokat jelölte meg akadályként, de ugyanennyien hivatkoztak arra is, hogy ezen a télen nincs idejük elutazni sehova. Van azonban egy szűk réteg (az utazók 11 százaléka), akik két utat is beiktatnak.

Ugyanannyian (36 százalék) választják az olcsóbb, 50 és 100 ezer forint közötti utakat, mint a kissé drágábbakat (100-200 ezer között), 200ezren felül alig néhányan költenek – ez az idősebb, 50 feletti korosztály egy szűk rétegére jellemző.

A legtöbben nem is mennek messzire: 59 százalék belföldön utazik, 42 százalék a szomszédos országokba látogat el, a dél-és nyugat-európai, illetve távolabbi úticélok igen ritkák. A belföldi út a fiatalabbak (19-39 évesek) körében népszerűbb, ebben a korosztályban 10 százalékkal többen utaznak Magyarországon belül, mint külföldre.

A síelés csak a harmadik legnépszerűbb

A télen utazók fele kirándulni, túrázni indul, másodikként (40 százalék) a városnézés szerepel az utazás céljaként, és kissé mögötte (39 százalék) következik csak a síelés, snowboardozás. A relaxáció, illetve wellness célú utakat ennél körülbelül 10 százalékkal kevesebben választják – a magyarok tehát az aktív kikapcsolódást részesítik előnyben. A síelők háromnegyede a külföldi sípályákat választja. Ausztria, majd Szlovákia a legnépszerűbb hely, a harmadik csak Magyarország – utóbbi inkább a fiatalabbak (19-39 évesek) körében közkedvelt.

Ezen a télen legtöbben a két ünnep között utaznak, és a válaszadók kétharmada családjával teszi ezt. Az elutazók 21 százaléka megy barátokkal, utazásuk célja főként a külföldön töltött szilveszter.

Rovatok