Index Vakbarát Hírportál

Hévíz is megszívhatja a rubelválságot

2015. január 4., vasárnap 09:53

Az orosz vendégeket azért szeretik mindenütt a világon, és így nálunk is, mert sokat költenek, és sokáig maradnak - írja Az utazó online lap, aztán rögtön hozza a statisztikákat:

Igen ám, de beütött a rubelválság és ennek a következményei. Így 2014 első nyolc hónapjában már csak 138 455 orosz vendég jött Magyarországra, közülük 132 ezren szállodában laktak, ahol 532 ezer vendégéjszakát töltöttek el. "A negatív folyamatot jelzi, hogy miközben 2014-ben, az év elején 6,6 százalékkal több orosz jött, a válság hatására már augusztusban 10 százalékkal csökkent az általuk eltöltött vendégéjszakák száma. A visszaesés azóta sem állt meg, ami azért gond, mert az oroszok 2013-ban 60-70 milliárd forintot költöttek a magyar hotelekben, így nagyon nem mindegy, hogy ez a bevétel miként alakul" - írja Az utazó.

A negatív trend az ötcsillagos szállodák melllett a gyógyszállodákat érinti érzékenyen, ahol 22,9 százalékos aránnyal a németek után az oroszok a második legfontosabb vendégnek számítanak. Ráadásul többet költenek, mint a németek. 

Most az a kérdés, hogy a rubel tavalyi, a dollárhoz mért 40 százalékos értékvesztése mennyire veti vissza az utazási kedvet. A lap szerint ez különösen a két legnagyobb fogadó városban, Budapesten és Hévízen okozhat gondot. Hévizen ugyanis a szállodavendégek 30-40 (!) százaléka orosz. 

Rovatok