Index Vakbarát Hírportál

6,5 perc alatt érkezik az Uber

2015. január 7., szerda 08:37 | aznap frissítve

Az Uber szerint jól fogadta az új taxiszolgáltatást Budapest. Eddig több ezer felhasználó töltötte le a mobilappot, és közel több ezer – városon belüli – utazás már meg is történt. A cégtől azt kérdeztük, hogy hányan utaztak eddig a céghez igazolt hobbisofőrökkel, az utasok hány km-t tettek meg, és mennyi pénzt költöttek el.  

A cég viszont nem akart a konkrét számokról beszélni, arra hivatkozva, hogy „nem ezen múlik, hogy milyen gyorsan tudja a biztonságos, megbízható és megfizető utazásokat teljesíteni”.

Egyetlen konkrét számot azért elárultak, talán nem véletlenül: Jelenleg Budapesten egy autó átlagos érkezési ideje a hívástól számítva 6,5 perc – ami egyébként a taxitársaságokat megszégyenítőnek tűnik –, és a cég azon dolgozik, hogy ez a szám még lejjebb menjen. Ezt egyféleképpen érhetik el: ha a mostaninál több autóvezető regisztrál be a rendszerbe és lesz aktív tag. Ami már csak azért is fontos lenne, mert személyes tapasztalataink szerint a 6,5 perces átlagos érkezés leginkább csak a belváros frekventáltabb részein jön össze, és akkor sem minden időpontban. Ráadásul egy külső pesti vagy budai kerületben igencsak bajosan lehet egyáltalán Uber-fuvart szerezni, és ha éppen össze is jön, akkor se nagyon reménykedjünk a 6,5 perces érkezésben. 

Várjuk tapasztalataikat a tema@mail.index.hu-ra. 

Rovatok