Index Vakbarát Hírportál

105 milliót követelnek a gyanútlan szegedi lakástulajdonosokon

2015. január 13., kedd 10:18

Nem vettek fel hitelt, a Raiffeisen mégis 105 millió forintot követel néhány szegedi lakástulajdonostól, az ügy már a végrehajtókhoz került, írta a délmagyar.hu. A társasházról ugyanis kiderült, hogy az építési vállalkozó nem fizette vissza a banktól felvett több száz milliós keretjelzálog-hitelt, a bank pedig a szerződésnek megfelelően a lakástulajdonosoktól kérte a jussát, a 105 milliós követelést a Kúria is helybenhagyta.

Az újszegedi Korondi utcaiak több évig pereskedtek, most azonban kiderült, ha nem jutnak egyezségre a bankkal, az alpereseknek 105 millió forintot, valamint 2,5 millió forint perköltséget kell előteremteniük. A perköltséget a nyugdíjakból is letilthatja a végrehajtó.

A Raiffeisein Bank Zrt. ajánlatot tett az adósoknak, ha azt elfogadják, elkerülhető az árverés. A résztvevők többsége azt mondta, az összeg így is túl magas, hiszen a bank 105 millió forintot követel 15 családon. A végrehajtó elmondta, az ingatlanokat a jogszabálynak megfelelően a becsérték 70, vagy bizonyos esetekben 50 százalékán lehet árverezni. Javasolta, aki tudja, saját maga adja el a lakást, így legalább pár millió forintjuk megmaradhat az adósoknak.

Rovatok