Index Vakbarát Hírportál

Bevándorlók helyett több magyar gyereket szeretnénk

2015. január 19., hétfő 07:31

„Az európai országok döntő többségét érintő demográfiai problémákra két választ lehet adni: az egyik a bevándorláspolitika liberalizációja, amire számos példát láthatunk. A másik – amit egyelőre néhány ország csinál csak Európában – pedig a demográfiai trendek családpolitikai intézkedések összefüggő rendszerével való megfordítása. Magyarország ez utóbbi mellett tette le a voksát” – mondta Varga Mihály a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

A nemzetgazdasági miniszter azt mondta: Magyarországot számos menekülő éri el, de gazdasági szempontból elég szűk az a kör, akiknek a foglalkoztatása a magyar gazdaság szempontjából szükséges és indokolt.

A svájci jegybank döntése és az árfolyam elszállása miatt bajba kerülő autóhitelesekkel kapcsolatban úgy vélte, senkinek nem lehet érdeke, hogy tömegével kelljen autókat elárverezni. A bankoknak eddig is voltak ügyfélsegítő programjaik, ezért a nehezebb helyzetbe kerülők jól teszik, ha első körben felkeresik a pénzintézetüket és megpróbálják futamidő-hosszabbítással csökkenteni a törlesztőrészlet összegét.

Magyarországnak mindig kockázatot jelent, hogy miként alakul az importfüggő termékek ára, és ebben egy szerencsés időszaknak lehetünk tanúi. Másrészről Európában egy deflációs spirál kezd kialakulni, tavaly már az éves szintű magyar infláció is mínuszban volt. Hamarosan kifut a rezsicsökkentés hatása, de ezzel egyidejűleg megjelenik az olajár, majd a gázár esésének a hatása. Varga azzal számol, hogy az általuk adott 1,8 százalék körüli éves inflációs előrejelzés továbbra is reális.

A bejelentések alapján a három nagy hitelminősítő valamikor márciusban értékelheti újra Magyarország kockázatát. A miniszter szerint ha valaki reálisan nézi meg az elmúlt két évünket, akkor azt látja, hogy a magyar kormány egy fegyelmezett fiskális politikát vitt.  „Ha objektíven értékelnek, akkor úgy gondolom, hogy Magyarországnak mindenképpen kijárna egy felminősítés” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy csökken-e a bankadó, Varga úgy reagált: a kormány érdeke egybeesik a pénzintézetek érdekével, ezért ha meg tudják találni azt a pontot, „ahol a bankadó korrekciójával, de nem kivezetésével”, ösztönözni tudják a hitelezést, akkor „ilyen megállapodás már a közeljövőben létrejöhet”.

Szerinte a bankvásárlásokkal a magyar kormány elérte célját, a mérlegfőösszeg 50 százalékában magyar tulajdonban van a hazai bankrendszer. Innen nézve minden további bankvásárlás indokolatlan lenne. A piaci arányok azonban nincsenek kőbe vésve, vagyis ha van racionális oka az állami vásárlásnak, „nem kell elhárítani egy esetleges megkeresést”.

Rovatok