Index Vakbarát Hírportál

Vállalkozósulit indít az MNB

2015. január 22., csütörtök 19:14

Alapítványi formában működő vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pallas Athéné Közgondolkodási Program (PAKP) részeként. Az MNB közleménye szerint 37 milliárd forintot kap az MNB-től az alapítvány, aminek a hozamaiból kell majd gazdálkodnia a szervezetnek – derül ki az MNB közleményéből.

Az MNB által létrehozott alapítványok jegybanki tisztségviselői tiszteletdíjukat nem veszik fel, hanem közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeteknek utalják át jótékony célokra. A közlemény szerint az Alapítvány céljainak elérése érdekében segítséget kíván nyújtani

Szerdán írtunk arról, hogy karácsony előtt az MNB még az előző évi eredményéből gyorsan 62 milliárd forintot juttatott Matolcsy alapítványainak. Ebből 37 milliárdot az ugyanaznap alapított Domus Innovationis alapítvány kapott.

Matolcsy korábban  bejelentette , hogy mindezt simán megteheti, hiszen szerinte a jegybank pénze nem az adófizetőké, hanem a jegybanké. Balog Ádám, a jegybank alelnöke utána párszor gyorsan elmondta, hogy az  mégiscsak közpénz, de nagyon jó helyekre teszik, pánikra semmi ok.

Rovatok