Index Vakbarát Hírportál

Demjánék nem tarthatnak népszavazást a vasárnap zárva tartásról

2015. január 23., péntek 16:25

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Gaskó Istvánnak és Demján Sándornak a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését, mivel az Összefogás Párt elnöke már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést, és abban még nem született jogerős döntés.

Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája elnöke és Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke január 20-án nyújtotta be három kérdésének aláírásgyűjtő ívét.

A három kérdés a következő volt:

Pálffy Ilona, a NVI elnöke pénteki határozatában az aláírásgyűjtő íveket elutasította. Az NVI elnöke emlékeztetett: Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke január 7-én már benyújtott egy népszavazási kérdést ugyanebben a témában; az a kérdés úgy hangzik:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?"

Az NVI-elnök hozzátette: a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, márpedig Szepessy Zsolt január 7-ei kérdése és a Liga Szakszervezetek elnökének és a VOSZ elnökének a kiskereskedelmi üzletek nyitva tartásáról szóló kérdései ugyanarra a tárgykörre vonatkoznak. Az NVI elnöke ezért a kezdeményezéseket nem terjeszti az NVB elé.

Rovatok