Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrinc saját bolthálózatot akar?

2015. január 30., péntek 20:23

A Népszabadság szerint Orbán Viktor vállalkozó barátja, Mészáros Lőrinc saját bolthálózatot akar, és a második legforgalmasabb magyar láncba, a Coopba akarja bevásárolni magát.

Információik szerint a felcsúti polgármester országos méretű kereskedelmi lánc létrehozásán fáradozik, erre utal az is, hogy ő és megbízottjai nemcsak a Coop-központtal tárgyaltak, hanem a Felcsúttól távoli országrészek ÁFÉSZ-oknál is érdeklődtek. Egyelőre nem jött létre az üzlet, de a Népszabadság forrásai egyöntetűen úgy tudják, hogy Coop vezetői nemet mondtak Mészárosnak.

A Coop Hungary Zrt. nem kívánta kommentálni az ügyet, Mészáros Lőrinc pedig tömören úgy reagált: nem vásárolt semmit a Coop Zrt.-től, és nem is áll szándékában. Ugyanakkor nem cáfolta a korábbi tárgyalások tényét.

A lap már korábban megírta, hogy Orbán Viktor szűk körben már többször is kifejezte óhaját egy magyar hipermarket-, illetve áruházlánc létrehozására. 

Nemrég Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke kijelentette, hogy a vasárnapi zárva tartás elrendelésének célja valójában az, hogy a nagy láncokat háttérbe szorítsák, és létrejöjjön egy olyan magyar áruházlánc.

Rovatok