Index Vakbarát Hírportál

Hat óra munka, 10 óra pihenés Svédországban

2015. február 3., kedd 17:02

Érdekes közgazdasági kísérlet indult ma el egy svéd idősek otthonában Hisingen szigetén, ahol mától nyolcról hat órára csökkentették az ápolók munkaidejét, miközben a fizetésük változatlan maradt. A változtatástól azt várják, hogy a dolgozók kevesebb betegszabadságot vesznek majd ki és hatékonyabban fognak dolgozni, így még amellett is pénzt tudnak majd megtakarítani, hogy új embereket kellett felvenni a kieső órák miatt – írja a Local.

Az otthon vezetője azt mondta a svéd tévének, hogy szerinte az ápolók és a bentlakó idősek is nyerni fognak a változással, előbbiek több szabadidőt, utóbbiak pedig jobb minőségű ellátást kapnak majd. A kísérlet 2016-ig tart majd, eközben pszichológusok vizsgálják majd azt, milyen hatással van a változás a dolgozókra és az ápoltakra.

Ha pedig bejön a dolog, akkor máshol is bevezethetik majd a hat órás munkanapot.

Az ötlet és a kísérletezgetés sem új Svédországban, Kiruna község közgyűlésének 250 dolgozója 16 évig napi hat órában dolgozott, ettől viszont azok nem lettek egészségesebbek – mint azt várták – ezért 2005-ben visszaálltak a nyolc órás munkanapra. Máshol óvodákban próbálkoztak ezzel, de túl drága volt új embereket fölvenni a kieső órákra, így végül itt is megbukott az ötlet. Azért mi szurkolunk.

A rövidített munkanap lehetséges hatásairól és az erről szóló vitákról itt írtunk bővebben.

Rovatok