Index Vakbarát Hírportál

Eddig hétezer matricát váltottak vissza

2015. február 12., csütörtök 07:10

A több mint 1,7 millió értékesített e-matricából eddig hétezret váltottak vissza az útdíj­rendszer legutóbbi módosítását követően, írta a Napi Gazdaság csütörtökön. A lapnak Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szóvivője elmondta, hogy mostanáig

A megyei matricák közül a pesti vezet, második helyen a Fejér, a harmadik helyen pedig a Győr-Moson-Sopron megyei matricák eladása áll, ezekből 37 ezer fogyott. Januárban bruttó 15 milliárd forint folyt be az e-matricák eladásából, ezzel párhuzamosan a teherautók által fizetendő útdíjból bruttó 16,7 milliárd forint az előző évi 14,9 milliárd forint után.

A legforgalmasabb januári napokon közel 30 százalékkal több jármű haladt át a fizetőssé vált útszakaszok alternatív útvonalain az elmúlt év azonos időszakához képest a közlekedési adatok értékelésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. elemzése szerint. A forgalomnövekedés az elkerülő utakon a hónap egészét figyelembe véve átlagosan 12-15 százalék volt.

Rovatok