Index Vakbarát Hírportál

Fazekas megmagyarázta, miért nem mutyi a mutyi

2015. február 12., csütörtök 12:45

„A kormánytagok barátai kartellezhetnek?” - kérdezte Széll Bernadett LMP-s politikus Fazekas Sándortól, miután az Országgyűlés megszavazta, hogy a 2012-2013 közti hulladékos kartell inkább mégse számítson kartellnek.

Arra, hogy a kormány miért huny szemet egy olyan ügy felett, amelyért más esetekben a Gazdasági Versenyhivatal a legszigorúbb büntetést szabja ki, és amelyet általánosságban is a fogyasztókat legsúlyosabban lehúzó ügyek közé sorol, a miniszter furcsa választ adott.

Szerinte a GVH helyesen és "az állam érdekeit figyelembe véve" járt el, amikor versenyfelügyeleti eljárást indított  az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség közbeszerzése miatt, feltételezhető volt, hogy a cégek kartelleztek. De azért mégis jobb, hogy végül a GVH vizsgálatát törvényi úton leállították. 

A miniszter így érvel:

"A    kérdés megítéléséhez elengedhetetlen a hazai hulladékgazdálkodási rendszer működésének és a részfinanszírozásának ismerete.  A környezetvédelmi termékdíj arra szolgál, hogy a hazai, viszonylag szűk hulladékgazdálkodási piacon minél több piaci szereplő minél magasabb gyűjtési és hasznosítási eredményt érjen el. Az ország nemzetgazdasági érdeke és stratégiai célja az egyre magasabb európai uniós elvárások teljesítése."  

Vagyis nem gond, ha a cégek egyeztették is az áraikat, mert egyébként hasznos és fontos tevékenység, amit végeznek, kár lenne, ha valamelyikük kimaradna. A válaszban pedig a miniszter még azt is megjegyzi, hogy a GVH egyelőre amúgy sem talált a cégek ellen bizonyítékot. Most már mondjuk nem is fog.

"A politikai csatározás helyett azt tartom a legfontosabbnak, hogy a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás területén mindent megtegyünk a közös célok elérése érdekében úgy, hogy közben a magyar ipart megfelelően magas technológiai szintre emeljük" - zárja sorait Fazekas.

Rovatok