Index Vakbarát Hírportál

Az NGM bevédte a pékeket

2015. február 17., kedd 15:33

Összességében nem várható, hogy az üzemanyagárak csökkenését a vállalkozások maguktól érvényesíteni fogják termékeik, illetve szolgáltatásaik áraiban, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azonban nem tervez semmilyen beavatkozást a piaci árképzési folyamatokba, mivel várakozásai szerint egész évben mérsékelt marad az infláció – közölte a minisztérium az MTI érdeklődésére kedden.

Az NGM válasza azért volt érdekes, mert a kérdést még Rogán Antal vetette fel január végén, amikor frontális támadást indítva a pékek ellen azt mondta egy sajtótájékoztatón:

Ha a gázolaj árának emelkedésekor ugyanolyan mértékben nő a fehér kenyér ára is, akkor elvárható, hogy a gázolajár-csökkenéskor a fehér kenyér ára is ugyanúgy csökkenjen.

Február elején aztán Rogán közölte, hogy az NGM-nek ki kell dolgoznia egy tanulmányt arról, hogy egyes termékek ára hogyan alakul más árváltozások hatására, például a gázolaj vagy a benzin árának csökkenése nyomán.

A tárca vizsgálata azt állapította meg, amit a héten egyébként az Index is megírt, tehát hogy az árcsökkenés csak részben lehet hatással a termékek árának csökkenésére, mert az árképzést az olajárak mellett a fuvarozás egyéb költségei, például a kötelező biztosítás, illetve más költségelemek is jelentősen befolyásolják.

Rovatok