Index Vakbarát Hírportál

A NIF meg sem nézte, hogy létezik-e a cég, amelyiket győztesnek hirdetett

2015. február 17., kedd 17:36

2 millió forintra megbírságolta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőt (NIF) a Közbeszerzési Döntőbizottság, és megsemmisítette a döntését is. 2013 nyarán írtak ki közbeszerzést régészeti földmunka elvégzésére az M86 Hegyfalu-Csorna szakaszán. A munkára 272 millió forintot szántak.

A végül nyertes konzorcium, az ArcheoGép Kft. és az ALTAMIRA "aránytalanul alacsony" árral indult és nyert a közbeszerzésen. Az egyik vesztes társaság, a Platina-Bau Zrt. azonban sem a cégnyilvántartásban, sem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásában nem találta az egyik nyertest, az Altamirát, ezért eljárást indított.

Előbb a KDB, majd a bíróság előtt folyt a vita arról, hogy az ajánlatkérőnek kötelessége volt-e a cégnyilvántartásban utánanézni, hogy az ajánlattevők létező cégek-e. A Kúriát megjárt ügy úgy jutott vissza a KDB-hez, hogy a NIF-nek kötelessége lett volna utánanézni a cégnek, ezért a közbeszerzés érvénytelen lett, a NIF pedig 2 millió forintra bírságot fizethet.

Rovatok