Index Vakbarát Hírportál

Némethné: Márciusban indul a közműholding

2015. február 18., szerda 11:47

A Miniszterelnökség a napokban kiadta az MFB-nek azt az alapítói határozatot, amelyik az Első Nemzeti Közműszolgáltató létrehozásáról szól, mondta szerdán Németh Lászlóné, nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és a postaügyekért felelős államtitkár, a céget már be is jegyezték.

A vállalat az állami közműszolgáltatás egységes irányításáért felel majd, földgáz-, villamosenergia- és távhőszolgáltatást fog végezni, a működésébe bekapcsolódik a Magyar Posta és a Díjbeszedő Holding is. A gázzal kezdenek, az áramszolgáltatásban és a távhőszolgáltatásban később jelennek meg.

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató vezérigazgatója Horváth Péter János lesz. Az egykor a szolnoki Fidesz-szervezetet is vezető Horváth korábban a Molnál dolgozott, majd az Energiahivatal elnöke lett. 2013-ban az MVM élére került, onnan érkezik most az állami közműholding élére.

Németh Lászlóné elmondta, hogy a cég nem lesz nonprofit a szó szoros értelmében, piaci feltételek mellett szolgáltat majd. Viszont egyáltalán nem lesznek profitelvárásai, vagyis nem akarnak majd nyereséget termelni. Ha mégis lesz nyereség, azt rezsicsökkentésre és fejlesztésekre fordítják.

Olcsóbb lesz a gáz, ha az ENKSZ adja? Erre a kérdésre Németh Lászlóné a következőt mondta:

„Elmélyülünk annak a lehetőségnek a felkutatásában, hogy milyen lehetőségek vannak a jövőre nézve... Azt gondolom, hogy ha olyan döntés születik, akkor ezt akár csökkentésre is lehet fordítani, két-három pontot már most találtunk, ahol csökkenteni lehetne. De az egyetemes szolgáltatás árait az Energiahivatal szabja meg."

A Főgáz engedélyének országos kiterjesztése folyamatban van, az engedélyt március végéig megkaphatják, a cég ekkor tud elkezdeni fogyasztókat gyűjteni. Ahhoz, hogy elinduljanak, szükség van ügyfélszolgálati pontok kijelölésére, a Főgáz eddigi ügyfélszolgálatai mellett a Magyar Posta kirendeltségein nyitnak majd ilyeneket. Hamarosan ki fogják jelölni, hogy pontosan melyik postákról van szó.

Németh Lászlóné szerint még legalább két-három év, amíg annyi fogyasztója lesz a holdingnak, hogy ki tudja használni a méretéből fakadó hatékonyságot. „Ha jól végezzük a feladatunkat, ez a cég válik a legnagyobb közműszolgáltatóvá” – mondta a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és a postaügyekért felelős államtitkár.

A holdingot nem közvetlen költségvetési forrásból pénzelik majd, a százszázalékos állami kézben lévő MFB adja a hátteret, amely persze éppúgy közös pénzt költ. Némethné a sajtótájékoztatón azt mondta, alapvetően azzal kalkulálnak, hogy a leendő fogyasztóik maguktól megkeresik majd őket, de nem zárkóznak el attól, ha a mostani egyetemes szolgáltatók tárgyalni akarnak.

Arra az újságírói kérdésre, hogy idővel az állam szeretne-e belépni az infrastruktúrát birtokló elosztótársaságok helyére is, vagy megelégszik a zömmel a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatással, Németh Lászlóné kitérő választ adott.

Rovatok