Index Vakbarát Hírportál

A Buda-Cash vezetője jelzett az eljárás előtt

2015. február 27., péntek 15:52

A Buda-Cash vezetője, Tölgyesi Péter Magyarországon marad, és áll a hatóságok rendelkezésére, közölte az ügyvédjén keresztül az MTI szerint. Azt is hozzátette, hogy a vezérhelyettesek is itthon fognak maradni. 

Az ügyről egyelőre annyit közölt, hogy védence a rendőrség hétfő esti razziája előtt meghallgatást kért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőitől, amelyen feltárta a cégcsoport 100 milliárd forinttal „köszönő viszonyban” álló hiányát. Ez azért furcsa, mert Windisch László az MNB alelnöke épp ma a Portfoliónak azt mondta, hogy 

Az, hogy az eljárás „önfeljelentéssel” indult, egyszerűen nem igaz. Az MNB részletes, célzott és előrehozott helyszíni átfogó vizsgálatot indított, elsősorban a DRB bankcsoportnál tapasztalt szokatlan értékpapír-tranzakciók miatt. A Buda-Cashnél a vizsgálat e gyanú nyomán ezen a héten hétfőn kezdődött, a cég székhelyén vizsgálati cselekményeket folytattunk le, és csak ezt követően került sor a brókercég igazgatósági tagjainak meghallgatására.

Tölgyesi azt is elmondta még, hogy a gyanúval ellentétben nem tüntettek el bizonyítékokat.

Rovatok