Index Vakbarát Hírportál

Juncker nem szakított időt Cipraszra

2015. március 6., péntek 10:03

Súlyos pénzzavarba került az athéni vezetés, ezért Alekszisz Ciprasz kormányfő csütörtökön találkozót kért péntekre Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől, aki azonban elutasította a kérést, jelentette a Süddeutsche Zeitung.

A német lap pénteki számában megjelent beszámoló szerint a görög kormány már februárban nem tudta kifizetni valamennyi állami alkalmazott bérét, és napról napra küzd az államcsőd megakadályozásáért.

Alekszisz Ciprasz a súlyos helyzetben Junckerhez fordult, személyes konzultációt kért tőle péntekre, de a bizottsági elnök, főleg időpont-egyeztetési okokra hivatkozva elhárította a megkeresést. Végül abban állapodtak meg, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az eurócsoport hétfői ülése után beszélnek majd arról, hogy mikor találkozzanak, írta a müncheni lap athéni kormányzati forrásokra hivatkozva.

A brüsszeli bizottság egy szóvivője a Süddeutsche Zeitungnak annyit mondott, hogy Juncker és Ciprasz folyamatosan konzultál egymással, "állandó telefonos kapcsolatban állnak". A lap szerint Ciprasz ahhoz vár segítséget Junckertől, hogy Athén minél hamarabb hozzájuthasson a 2012-ben indított második nemzetközi mentőprogram megmaradt forrásaihoz, mintegy 15 milliárd euróhoz.

Ennek az a feltétele, hogy a görög kormány lebontsa konkrét intézkedésekre az eurócsoportnak február végén előterjesztett reformjavaslatait, és az intézkedéseket fogadtassa el a törvényhozással. A görög kormánynak erre hivatalosan április végéig van ideje, ugyanakkor az eurócsoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter a héten jelezte, hogy a pénz egy részét akár már márciusban átutalhatják, ha sikerül korábban végrehajtani reformokat.

Athén első, hat pontból álló tervét azonban szerdán elutasították az eurócsoport képviselői. Arra hivatkoztak, hogy az adók behajtásának felügyeletére kinevezni tervezett biztos nem lenne kellően független a kormánytól, és az adóhátralékok beszedésére kidolgozott törvénytervezet alapján túl kevés bevételhez jutna a költségvetés. Az eurócsoport képviselői továbbá sürgették, hogy Athén terjessze ki a privatizációs programot - írta a Süddeutsche Zeitung. 

Fitch: Nem okozna válságot a görögök kilépése

Továbbra sem kizárt Görögország távozása az euróövezetből, és egy ilyen fejlemény jelentős sokkhatásként érné a valutauniós gazdaságot, rendszerszintű válságot azonban ma már nem okozna, írta pénteki elemzésében a Fitch Ratings.

Szerintük valószínűtlen, hogy Görögország távozása olyan rendszerszintű válságot gerjesztene, mint 2012-ben, a görög és az euróövezeti adósságválság mélypontján, és az sem valószínű, hogy a görög kilépés után rövid idővel más eurótagállamok is távoznának a valutaunióból.

Rovatok