Index Vakbarát Hírportál

Fideszes volt, de egyből dobták

2015. március 11., szerda 07:08 | aznap frissítve

A zaklatott idők miatt amúgy is érzékeny fideszes táborban sokan megdöbbentek kedden, ilyet a belső összetartásra kényes pártban eddig nem láttak: egy miniszter pillanatok alatt ejtett egy jó fideszes kádert, ráadásul egy olyan kádert, akit eddig a miniszter városában példaképként tartottak számon. Szijjártó Péter korábban maga nyitotta meg Tarsoly Csaba győri beruházásait, miniszterként azonnal szerződést bontott vele, amint bajba került.

A Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége hétfőn éjjel jelentette be, hogy csődeljárást kért maga ellen. A Külgazdasági és Külügyminisztérium néhány óra múlva közleményt adott ki, amelyben jelezte: azonnali hatállyal felbontja az isztambuli kereskedőház, valamint a moszkvai vízumközpont üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport elnök-vezérigazgatójának érdekeltségi körébe tartozó cégekkel.

Az Index kérdésére több fideszes politikus is úgy értékelte, Szijjártó Péter expressz gyorsaságú elhatárolódása komoly üzenet a jobboldalnak.

A pénzügyi botrányok miatti politikai felelősséget az elmúlt héten a Fidesz vezérkara rutinból megpróbálta áttolni az ellenzékre, hétfőn azonban egy köztudottan jó fideszes káder, egy stadionépítő példakép, sőt az elhatárolódó miniszter személyes jó barátja került az újabb botrány középpontjába. És mégis azonnal ejtették.

Tarsoly Csaba a Quaestor vezetőjeként 15 éve vágott bele a győri sport- és ingatlanfejlesztésekbe. Már az első Orbán-kormány idején ráérzett arra, hogy a miniszterelnök kifejezetten kedveli és támogatja a futballberuházásokat. Az ETO megvásárlásával megkezdett projektet azonban akkor nem tudta kiteljesíteni, mert közbejött a választás, és 2002-ben a szocialisták kerültek kormányra.

A jobboldali kötődésű milliárdos, aki 2002 és 2010 között 4-6 milliárdos vagyonnal rendszeresen felkerült a 100 leggazdagabb magyar listájára, kifejezetten nagy energiákat fektetett abba, hogy feledtesse narancsos kötődését, és magas szinten is akceptálható tárgyalópartnere lehessen a Gyurcsány-kormánynak. Miután a nyilvánosság előtt korábban is keveset szerepelt, és sohasem exponálta magát túlságosan, a manőver jól sikerült: az MSZP-kormány idején el tudta intézni, hogy az ETO Park felépítéséhez az Erős János vezette Magyar Fejlesztési Bank 16,9 milliárdos állami kezességvállalást adjon.

Sokan úgy látják, hogy paradox módon a győri stadionberuházás és a köréje szervezett focikomplexum tette aztán a 2010-es kormányváltás után igazi példaképpé.

Az ismét Fidesz-baráttá változó Tarsoly Orbán Viktor szemében fontos tapasztalatokkal bíró üzletember lett, hiszen neki volt egyedül az országban nemzetközi szinten is jegyezett stadionja. Ez a tudás nyitotta meg számára az kapukat, ő adhatta a receptet a további fejlesztésekhez, és beszállhatott a Csányi Sándor vezette MLSZ-be is, közben pedig nemzetközi szintű állami megbízásokat is kapott. Több forrásunk szerint ebben a győri kötődésű és szintén focista Szijjártó Péter volt a legnagyobb támogatója.

Orbán Viktor gyakran látogatta személyesen a győri ETO Parkot, hiszen egy ideig fia is ott focizott. A helyi legenda úgy tartja, hogy a Tarsoly által támogatott győri csapat annyira hozzánőtt a miniszterelnök szívéhez, hogy a városba érkező Audi-gyártól állítólag semmi mást nem kért, csak azt, hogy az állami támogatásért cserébe ők is szponzorálják évi 300 millió forinttal az ETO-t.

Forrásaink szerint Tarsoly főként az országos Fidesszel törődött, a helyi személyes kapcsolatok menedzselésére nem sok időt fordított. Így a város fideszes polgármesterével, Borkai Zsolttal meglehetősen hűvössé vált a viszonya.

Szijjártó Péter viszont gyakran szerepelt együtt Győr nagy befektetőjével. 2012-ben például szuperlatívuszokban beszélt az ETO Parkról, amikor részt vett a park mellé épített négycsillagos szálloda átadásán.

Szijjártó, aki akkor még a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkáraként lépett fel az eseményen, dicsérte, milyen jó helyre került a stadionfejlesztési támogatás és az Új Széchenyi Terv 250 millió forintja. Mint mondta, négy létesítmény épült meg az ETO Park projekt részeként: egy „családbarát pláza”, Közép-Európa legmodernebb sportkomplexuma, „amelyet Európában bárhol örömmel fogadnának el", labdarúgó-akadémia, kollégium és gimnázium, valamint az üzleti, a sport- és a konferenciaturizmust is kiszolgáló hotel. Szijjártó szerint a magyar sport ékkövei után a magyar stadionok ékköve is Győrbe került.

Szijjártó tavaly nyáron a kisfiát is elvitte, hogy ő végezze el az ETO-meccs kezdőrúgását. De a gesztusok kölcsönösek voltak, Tarsoly szintén ellátogatott Dunakeszire, hogy megnézze Szijjártó futsalcsapatát a szezonnyitó mérkőzésen. A barátkozás végül olyan mértéket öltött, hogy a Dunakeszi Kinizsi négy játékosa rendkívül fontos megbízatást kapott a győri nagypályás bajnokcsapatnál. Vincze Ottó lett a klubigazgató, Horváth Ferenc a vezetőedző, Szamosi Tamás a pályaedző, Jordi Illa Sole pedig az erőnléti edző. 

Mint ahogy számos futsalos csapattárs minisztériumi karrierje mutatta, Szijjártónál a sportbarátság gyakran a munkaügyekre is kiterjedt. Tarsoly a keleti nyitás meghirdetése után két fontos célországban is szerephez jutott, és Moszkvában többek között a magyar állampolgársági kötvény népszerűsítésébe is bevonták.

Úgy tudjuk, a közös üzletekről még a múlt héten is tárgyalt egymással a külügy és Quaestor vezetése. A cégcsoportból származó információk szerint Magyar Levente államtitkár szaúdi üzletembereket vitt a Quaestorhoz.

A cserbenhagyott Tarsolynak keddre viszont már nem maradt más lehetősége, mint hogy a cég belső levelezésén a bukásról tájékoztassa munkatársait:

A mai napon véget ért egy álom és egy olyan harc, amit sok éve vívunk a magyar pénz és tőkepiacon!

Sokszor vívtunk nemes és nemtelen harcot, és belebuktunk abba a 25 éves küzdelembe, amit ügyfeleinkért és saját magunkért tettünk.

Rovatok