Index Vakbarát Hírportál

A világörökségi helyszíneken sem lehetnek nyitva a boltok vasárnap

2015. március 12., csütörtök 11:57 | aznap frissítve

Március 15-én lépnek életbe a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabályok, de a feltételek még az utolsó pillanatban is változnak. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta: szűkül a kivételek köre, így a világörökségi helyszíneken sem tarthatnak nyitva a boltok vasárnapAz MTI szerint a döntés Budapest belvárosának nagy része mellett érinti a Tokaj-hegyalja történelmi borvidék, Sátoraljaújhely, Szerencs, Sárospatak, Tokaj területét.   

A kormány szerdán megtárgyalta a vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben benyújtott módosító javaslatokat, mondta Giró-Szász. Állítása szerint meglepődve látták, hogy a sajtóban oly hangos ellenzék a világörökség megkülönböztetett helyzetével kapcsolatban nem nyújtott be módosító javaslatot.

A kormány szerint igazuk volt azoknak, akik igazságtalannak érezték, hogy  a világörökségi területen lévő üzletekben dolgozóknak vasárnap is dolgozniuk kell. A megkülönböztetés megszüntetésére a  kormány fogja kezdeményezni a változtatást, így tovább szűkül a kivételek köre. Giró-Szász András szerint a cél továbbra is az, hogy senkit ne lehessen dolgoztatni akarata ellenére vasárnap.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön elfogadta azt a módosító javaslatot, amely szerint azoknak a kereskedelmi dolgozóknak járna százszázalékos vasárnapi bérpótlék, akik csak az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgoznak. A minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra lehetnek jogosultak.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a testület előtt elmondta: a munka törvénykönyvét érintő változtatás egyértelműsíti, hogy a vasárnapi bérpótlék december 24-ére és 31-ére is jár, ha azok vasárnapra esnek. A változtatás a kereskedelmet érinti, más, olyan szektorban, ahol eddig nem volt vasárnapi pótlék, ezután sem lesz.

A szocialista Lukács Zoltán erre azt vetette közbe, hogy ha a sarki kisboltban lesz vasárnapi bérpótlék, akkor az ipari parkban miért nem? Czomba Sándor erre azt mondta: mintegy egymillió ember dolgozik vasárnaponként, közülük 700 ezer nem jogosult a pótlékra. Ha a törvény mindenkinek százszázalékos pluszjuttatást biztosítana, az a versenyszférának 90 milliárd forintos, a költségvetésnek 32 milliárdos terhet jelentene.

Pontosították az egyik módosító javaslatot is. Eszerint a benzinkutakon azok a boltok nem lehetnek nyitva vasárnap, amelyek nem árulnak üzemanyagot. A javaslat tehát csak a benzinkúti shopok vasárnapi nyitva tartását engedné meg. A bizottság indoklása szerint ezeknek a boltoknak a működtetése az üzemanyag-eladás mellett nem igényel plusz munkaerőt.

A Pénzcentrum azt írja:  a Tesco e-mailben tájékoztatta vásárlóit, hogy március 15-től vasárnaponként nem vállalnak házhoz szállítást, és a személyes átvételi pontok sem lesznek elérhetők. A rendeléseket azonban le lehet adni vasárnap is.  

Március 15-én még nem a vasárnapi zárva tartás hatását lehet tapasztalni. Most vasárnap a nemzeti ünnepre vonatkozó szabályok lesznek érvényesek. A vásárnapi zárva tartás a gyakorlatban a jövő hét vasárnap lép életbe.

Rovatok