Index Vakbarát Hírportál

Megint lehalt az ekaer

2015. március 18., szerda 15:16

Ma ismét lehalt az ekaer-rendszer. Kettőtől megint hiába akarták volna használni a törvény által kötelezett érintettek. Az adóhatóság kiírta, hogy háromra viszont már ismét meg is foldozták a rendszert.

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer lassan minden héten leáll párszor, már múlt héten is állt, és két hete is, az indulsákor is összeomlott.

A teherautók elvileg csak akkor indulhatnak el, ha előtte bejegyeztették magukat, ehhez az adott szállítmányra kapnak egy speciális ekaer-számot. Ha a fuvarozót úgy kapják el a hatóságok az úton, hogy ez nincs rendben, akkor a bejelentésre kötelezett gazdálkodónak büntetést kell fizetnie. A szabályok szerint viszont nem büntethetik azokat, akik a rendszer gondjai miatt nem tudnak bejelenteni.

Az ekáer januárban még csak tesztüzemben kezdett működni, mivel a kormány elismerte, hogy a cégeknek nem volt elég idejük arra, hogy felkészüljenek a változásokra. A rendszer végül március elsején élesedett, kockázati biztosítékot pedig március 11-től kell nyújtania az erre kötelezett, kockázatosnak minősített termékeket fuvarozó vállalkozásoknak.

Rovatok