Index Vakbarát Hírportál

A Quaestor könyvvizsgálóját már tavaly el akarták meszelni

2015. március 20., péntek 14:04

Rocskai János a rendszerváltás előtt államtitkár volt, most könyvvizsgáló cége kapott epizódszerepet a brókerbotrányban. Annak a Quaestornak hitelesítették a számait, amelyik a gyanú szerint 150 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív kötvényt. Úgy tudjuk, a könyvvizsgálókat felügyelő hatóság már tavaly felfigyelt a cégre, és fegyelmi eljárást is kezdeményeztek, kiiktatniuk viszont még nem sikerült. Most viszont a Quaestor-ügy kirobbanása után rendkívüli vizsgálat indult ellenük.

Frissítés: Megszólalt a könyvvizsgáló

A Quaestor Hrurira könyvvizsgálatát végző Rocskai János válaszolt kérdéseinkre, közölte, első fokon a bíróság már érvénytelenítette a hatóság 2014-es minősítését. Szerinte a Quaestor-ügyben pedig érdemes megvárni a rendkívüli vizsgálat eredményét, egyelőre sok a tisztázatlan szál, ellentmondás és feltevés.

A közfelügyeleti hatóság a Quaestor-botrány kirobbanása előtt, már tavaly kiszúrta a cég könyvvizsgálóját, a Rocskai János vezette Pénzmentő Kft.-t azonban azóta sem tudta felfüggeszteni, tudta meg az Index.

Már tavaly kiszórták volna

Úgy tudjuk, hogy a Pénzmentő hiába bukott meg 2014-ben az NGM alá tartozó közfelügyeleti hatóság ellenőrzésén, hiába kezdeményeztek ellene fegyelmi eljárást a kamaránál, azóta is zavartalanul működik. Rocskaiék ugyanis kétszer is megtámadták a bíróságon a hatóság döntését, az ügy még azóta is tart.

Csak épp a Quaestor Hrurira dőlt be idő közben, amely a gyanú szerint 150 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív kötvényeket. És amelynek a könyveit Rocskaiék cége hitelesíti évek óta.

Persze a pénzügyi cég lebukását, összeomlását valószínűleg nem lehetett volna elkerülni akkor sem, ha a hatóság már tavaly lekapcsolja a könyvvizsgálatot végző Pénzmentőt, és az, hogy a vállalkozás a hatóság ellenőrzésén elbukott, még önmagában nem jelenti azt, hogy részt vett a csalásban. A brókerbotrányok sora mégis meghozta a felügyelet és a hatóság kedvét, hogy rövidebbre vegyék a pórázt.

Matolcsy és Varga

Múlt héten Matolcsy Györgyék álltak elő egy javaslatcsomaggal, amelyben az MNB hatáskörét növelnék részben az NGM és az alá tartozó közfelügyeleti hatóság, részben a kamara rovására: nagyobb beleszólást kérnének a könyvvizsgálók kinevezésébe, engedélyeik visszavonásába.

A könyvvizsgálói kamara azonban nem lelkes az ötletért, és úgy tűnik, Varga Mihályék sem igazán. Alapjaiban nem szívesen bolygatnák meg azt a rendszert, amelyet nemzetközi sztenderdek alapján - még egyébként éppen Matolcsy minisztersége idejében - alakítottak ki, és amely szerint a könyvvizsgálók felügyelete a nemzetgazdasági tárca alá tartozik. Szigorítani viszont azért ők is szeretnék.

Az NGM-nél az Indexnek azt mondták, a szigorítás során természetesen együttműködnek a Magyar Nemzeti Bankkal, mint ahogyan eddig is. "A pénzügyi fegyelem erősítése, a további botrányok elkerülése a két intézmény szoros együttműködésével képzelhető el" - írták.

Úgy tudjuk azonban, inkább saját jogosítványaik erősítésében gondolkodnak. Például abban, hogy a könyvvizsgálói engedélyt ezentúl közvetlenül ők vonhassák vissza, és függeszthessék fel, ne a kamara. Ezen kívül állítólag felmerült az is, hogy a könyvvizsgálóknak is vagyonbevallást kellene készíteniük. Hogy ne akkor derüljön ki, hogy nincs is miből fizetniük, amikor már kártérítésre kötelezték őket.

Államtitkár volt, könyvvizsgáló lett

A hatóság amúgy eddig sem tűnt annyira puhának: tavaly a Rocskai-féle Pénzmentővel együtt a vizsgált könyvvizsgálók 40 százalékát elmeszelték a minősítésén. Az arány nem csak nemzetközi viszonylatban kiugró, de a korábbi időszakhoz képest is: 2013-ban még csak a könyvvizsgálók 11 százaléka kapott "nem megfelelt" minősítést.

Rocskai János régi ember a szakmában, életrajza szerint a rendszerváltás előtt az OTP-ben kezdett és a Pénzügyminisztériumban dolgozott, még államtitkári rangban is, majd volt vezető beosztásban az Apeh-nél. 1993-ban pedig megalapította a Pénzmentőt. Azóta dolgozott már számos önkormányzatnak, pénzügyi cégeknek, közalapítványoknak, nagyvállalatoknak. A cég árbevétele évek óta 37-38 millió forint körüli, eredménye néhány milliós.

Rendkívüli vizsgálat indult

Nem csak a Pénzmentő

Windisch László, az MNB alelnöke a Gyimesi és társa könyvvizsgáló cégre utalva múlt hét kedden a parlamenti bizottság előtt arról beszélt: érdekes, hogy a botrányban érintett cégek ugyanazzal a könyvvizsgálóval dolgoztak. Gyimesiék neve tűnik fel a Buda-Cashnél, a Hungáriánál, de még a korábban bedőlt Körmend és Vidéke takaréknál is is. A szocialista Velez Árpád pedig a Dornhoff Nagy und Partnerre utalva ugyanitt azt vetette fel, hogy a szintén problémás Dél-Dunántúli Takarékbank könyvvizsgálója több állami cégnek is dolgozik.

Mivel a Quaestor könyvvizsgálójaként a Pénzmentőnek az volt a dolga, hogy megállapítsa, a "cég beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak, megbízható és valós képet ad-e a társaság helyzetéről", felelőssége mindenképpen felvetődik. Azt azonban, hogy tényleg játszott-e szerepet a csalásokban, az NGM tárhatja fel. (A könyvvizsgálók felelősségéről itt írtunk részletesebben.)

Az ügyben megkerestük Rocskai Jánost és cégét, megkérdeztük, hogy észleltek-e szabálytalanságot az utóbbi években a Quaestornál, és rákérdeztünk arra is, hogy a közfelügyeleti hatóság pontosan mit kifogásolt náluk tavaly, illetve hogy áll most az ügyük a bíróságon. Rákérdeztünk arra is, hogy indult-e vizsgálat ellenük a botrány kirobbanása után. (Kérdéseinkre csak a cikkünk megjelenése után érkezett válasz, a fenti frissítésben közöljük.)

A tárcánál megerősítették korábbi információnkat: rendkívüli vizsgálatok indultak a brókerbotrányban érintett könyvvizsgálók ellen. Konkrét neveket nem említhettek, ahogyan a tavalyi vizsgálattal kapcsolatban sem, Rocskaiék cége azonban - mint a Quaestor könyvvizsgálója - alighanem a célkeresztben van.

Az NGM közölte azt is, hogy az MNB-től továbbra is várják a feltárt 100 milliárdos csalásokra vonatkozó információt, "amelyek elősegítik a könyvvizsgálók ellenőrzését és számonkérését."

Rovatok