Index Vakbarát Hírportál

Nagy kártérítések várnak a Lufthansára

2015. március 26., csütörtök 18:48

Bármilyen okból is zuhan le egy repülő, az utasokkal szembeni kártérítés felelőssége mindenképpen a légitársaságot terheli. Ez azt jelenti, hogy a Lufthansa is kártérítést fog fizetni minden utasnak a Germanwings lezuhant gépe miatt.

A légitársaságoknak objektív felelősségük van, és meglehetősen standardizált, nagyon magas kártérítési limitekre szóló biztosításokat kötnek a katasztrófák esetére, amelyeket szigorúan szabályoz az Európai Unió – mondta az Indexnek Bíró László, a Willis biztosítási alkuszcég, a világ vezető légi biztosítási szakértőjének magyarországi ügyvezető igazgatója.

A repülőgép-katasztrófáknál a légitársaságok szinte mindent fizetnek, az elhunytak családjának kártérítésétől a családok a helyszínre utaztatásáig, jogi költségéig és az olyan, ilyen helyzetben kevésbé fontos dolgokig, mint az elveszett csomagok értéke. A légitársaságok biztosítását az EU-ban a Nemzetközi Valutaalap pénznemében, az SDR-ben (Special Drawing Rights, azaz különleges lehívási jog) állapítják meg, a biztosítás összege pedig a repülők maximális felszálló súlya (MTOW) szerint vannak kategorizálva.

A légitársaságok minimum 250 ezer SDR-t, vagyis nagyjából 95 millió forintot fizetnek (elhunyt) utasonként azok családjának, 

ez elő van írva a biztosítási szerződésekben. Ez viszont csak egy olyan minimális összeg, aminél Bíró szerint nagyságrendekkel többet is fizethet a Lufthansa az utasok hozzátartozóinak a Germanwings katasztrófája után.

A légitársaságok amúgy a katasztrófák után viszonylag gyorsan ki szokták fizetni a kártérítéseket. Az ilyen esetek kárrendezésének elég olajozottan működő rendszere van, leginkább azért, mert olyan speciális káresetről van szó, ami nagyon ritkán fordul elő, de akkor hatalmas összegű károkkal.

Bíró szerint maga a légiforgalmi biztosítás egy kifejezetten speciális szegmens a biztosításokon belül, amivel csak néhány tucatnyi, erre specializálódott, nagy tőkeerejű biztosítási cég foglalkozik. 

A szakember szerint a Lufthansa nagyjából 1,5 milliárd dollárig lehet biztosítva ebben az esetben, ekkora összegű lehet a felelősségbiztosítása. Ezen felül szinte mindig kiegészítik az alap-felelősségbiztosítást az olyan esetekre is, amikor háború, terrorcselekmény vagy valami hasonló erőszakos cselekmény miatt zuhanna le egy gép.

Rovatok