Index Vakbarát Hírportál

Tarsoly Szijjártó segítségében bízott

2015. március 26., csütörtök 10:11

„Bemegyek Szijjártóhoz, ő biztosan segít” – mondta állítólag Tarsoly Csaba március 8-án, vasárnap a cégben összehívott válságstábnak. Tarsoly elmondta, baj van, a sorok rendezéséig öncsődöt jelent, de megoldja a helyzetet, írta a csütörtöki Figyelő. Tarsoly állítólag a szűk körű megbeszélésen azt mondta, nem valószínű, hogy a miniszterelnökkel személyesen tud találkozni, de írnak neki egy levelet, és Szijjártó biztosan segít neki eljuttatni.

A hetilap a Quaestor-üggyel foglalkozó cikkében azt írta, Tarsolyék rendszeresen hozzányúltak az ügyfelek pénzéhez, ha a likviditási helyzet úgy kívánta. Ám ezt kötvénykibocsátásokból mindig pótolták. A lap forrásai szerint a hatalmas lyuk 35 százaléka bérekre, 30 százaléka kamatra, 15 százaléka a projekt önrészeire ment, és körülbelül 20 százalék volt a resztli, például a győri foci támogatása.

A Buda-Cash-balhé valóban közrejátszott a csődben, mert voltak napok, amikor 1-1,5 milliárd forintnyi kötvényt váltottak vissza az ügyfelek. Aztán jött a végzetes nap, március 6., amikor egy intézmény 2,5 milliárd forintot szeretett volna elvinni, de ezt már nem sikerült teljesíteni.

A társaság több vezetője egyébként azóta is bejár dolgozni. Öt munkatárs felosztotta a csoport cégeit, és igyekeznek kezelni a helyzetet. Pénz nincs a számlákon, és sok társaságban csupán névlegesek a hivatalos vezetők. Olyanok, akik a csoportnál marketingesek, HR-esek, informatikusok voltak, és fogalmuk sincs, hová kell nyúlni, ha a hatóságok mérleget vagy bérszámfejtést kérnek, valójában ezekkel soha nem volt dolguk.

Reagált a külügy

A Figyelő cikkére közleményt adott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Azt írták, hogy a külügy minden olyan vádat a "leghatározottabban visszautasít, amely szerint törvénytelen információi voltak a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban."

"A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és háttérintézményeinek semmilyen törvénytelen információi nem voltak, következésképp a KKM és háttérintézményei semmilyen információt nem tudtak eltitkolni. A Quaestor csődjét – mint az közismert – az okozta, hogy a Buda-Cash és a Hungária értékpapír bedőlése után az emberek bizalmatlanná váltak a brókercégekkel szemben, elkezdték kivenni a pénzüket a Quaestortól, és a cég egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét. Semmilyen titkos információról nincs tehát szó, az említett ügyfelekhez hasonlóan járt el az MNKH is, amikor a miniszterelnöki utasításnak megfelelően a tőkéjét kivette a Quaestortól. Az MNKH vezetői ezt a döntést, látva a piaci folyamatokat a miniszterelnöki utasításnak megfelelően hozták meg" - írták.

Rovatok