Index Vakbarát Hírportál

Az ügyészég úgy látja, senki nem késlekedett a Quaestor-ügyben

2015. március 28., szombat 14:19

Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben - közölte a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője szombaton az MTI-vel. Fazekas Géza azt írta: a megalapozott gyanú közlése után huszonnégy óra alatt harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és több nagy értékű ingóságot foglalt le a rendőrség.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője szombaton reagált arra a nyílt levélre, amelyet a Quaestor-ügy károsultjai küldtek pénteken Polt Péter legfőbb ügyésznek.

A károsultak egyebek mellett azt kérdezték Polt Pétertől: a jogszabályok szerinte adtak-e lehetőséget az ügyészségnek, hogy a Quaestor-vagyon zár alá vételéről már korábban, akár a rendőrségi nyomozástól függetlenül intézkedjen? A károsultak azt is szóvá tették, hogy a hatóságok bő egy hétig vártak, míg kihallgatták Tarsoly Csabát.

A Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője felidézte, hogy a Quaestor-ügyben a jegybank március 10-ei feljelentése nyomán másnap a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el, a nemzeti bank pedig felügyeleti biztost rendelt a céghez. A nyomozás kezdettől a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett zajlik - tette hozzá, megjegyezve, hogy a Legfőbb Ügyészség rendelkezése alapján az ügyészség kiemelt ügyként kezeli a brókerügyeket.

Házkutatás már másnap

Fazekas Géza hangsúlyozta, hogy a nyomozó hatóság már a nyomozás elrendelését követő napon házkutatást tartott a cégnél, ahol nagy mennyiségű iratot és elektronikus adathordozót foglalt le. Kiemelte, hogy a rendőröknek - egyebek mellett - mintegy százötven cég számláját kellett átvizsgálniuk a vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanújának tisztázásához.

"Az összehangolt rendőri és ügyészi munkának köszönhetően az ilyen bonyolultságú gazdasági büntetőügyeknél messze gyorsabban, mind a Buda-Cash, mind a Quaestor esetében két héten belül sikerült a büntető jogszabályok által megkívánt törvényes bizonyítékok alapján a gyanúsításokat közölni és a szükséges kényszerintézkedéseket" megtenni - írta a sajtószóvivő.

Gyorsan lefoglaltak sok mindent

Azt is írta, hogy a jogszabályok sem a nyomozást folytató rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem teszik lehetővé a megalapozott gyanú közlése előtt az üggyel kapcsolatba hozható emberek vagyonának zárolását. A megalapozott gyanú soron kívüli közlése után ugyanakkor azonnal megkezdte a nyomozó hatóság - a Buda-Cash-ügyhöz hasonlóan - a vagyon biztosításához kapcsolódó intézkedéseket. Mindez "már egy nap alatt is jelentős eredményt hozott":

harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és számos nagy értékű ingóságot foglalt le huszonnégy óra alatt a rendőrség.

A szóvivő megjegyezte: a cégek tulajdonosi struktúrájának átalakítása érdekében tett lépéseket a megalapozott gyanút alátámasztó körülményként értékelték. Fazekas Géza a közleményt azzal zárta: az ügyészség a nyomozásfelügyeleti tevékenységét teljes mértékben a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően alkalmazta, és időben teljesítette ebből fakadó kötelezettségeit.

Rovatok