Index Vakbarát Hírportál

A Sberbankot is megveheti az állam

2015. április 9., csütörtök 12:38

Újabb bankot venne a magyar állam? A Figyelő értesülései szerint Lázár János támogatná a Sberbank megvásárlását, a Magyar Fejlesztési Bank bele is kezdett a bank átvilágításába. A hírek szerint azonban Matolcsy erősen ellenáll, ez pedig komoly gátat szabhat a kormányzati törekvéseknek.

A lap úgy tudja, hogy az elmúlt időszaki állami bankvásárlásokból sok esetben kihagyták az MNB-t a döntésekből, ilyen volt például az Erstével és az EBRD-val kötött megállapodás is. Bár az MFB már megkezdte a Sberbank átvilágítását, úgy tűnik, Matolcsy szava döntő lehet, ugyanis a hírek szerint ő nem támogatja az orosz bank állami megvásárlását, ez pedig be is tehet a közelgő tranzakciónak.

A Portfolio felidézte, február elején még olyan hírek keringtek, miszerint a Sberbank orosz anyavállalata nem tudja biztosítani a magyar leány számára szükséges tőkét az orosz gazdasági helyzetre hivatkozva (ezt később a Sberbank cáfolta).

A hírre jöttek is találgatások, hogy ki venné meg a 2013-as évet 7,7 milliárd forintos veszteséggel záró és a devizahiteles csomaggal is negatívan érintett bankot. Az állami megvásárlás mellett felröppent az a pletyka is, miszerint a Co-op Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zrt. is beszállna a Sberbankért folyó versenybe, amit azóta a bank és a Co-op Hitel is cáfolt.

Február végén egy cseh lapban pedig az jelent meg, hogy a Sberbank már a szlovák és a magyar érdekeltségeinek eladását készíti elő. A bank szlovák egysége iránt állítólag az UniCredit és a cseh Penta befektetési csoport mellett még a magyar OTP is érdeklődött.

A magyar állam vásárlási szándékáról korábban egymásnak ellentmondó hírek kaptak szárnyra, de az MFB által kezdeményezett átvilágítás éppen a vételi szándékot erősíti. Kérdés, mit lép az állam, ha a jegybank és Matolcsy nem támogatja az állami újabb bankvásárlási szándékát.

Rovatok