Index Vakbarát Hírportál

Véletlenül kiderült, hogy mennyit kaszálnak most a letelepedési kötvényen

2015. április 16., csütörtök 09:15 | aznap frissítve

Még durvább biznisz lett Rogán Antal ötletéből, a letelepedési kötvényből, derült ki most nem szándékoltan. Az ötlet annyi, hogy Rogán beadott egy törvényt, ami szerint a Rogán Antal vezette bizottság dönthet arról, hogy a Rogánéknál jelentkező pár offshore cég a Rogán Antal által utólag kitalált szempontrendszer alapján kapjon évi pár tízmilliárdot. Amit a magyar állam is kaphatna.  

  

Nem sok köze van a letelepedéshez a kötvénynek 

A letelepedési kötvénnyel az unióban való beutazás és további uniós utazgatási lehetőséget kínáló magyar letelepedési papírjainkat adjuk el elsöprő többségben kínaiaknak. Egy kínai jelentkezőnek eddig 250 ezer eurónyi (nagyjából 77,5 millió forintos) ilyen kötvényt kellett vennie a Rogánék által engedélyezett kajmán-szigeteki cégtől. Ezen a kajmán-szigeti cég azonnal keresett 21 ezer eurót, mivel ők a névértéknél alacsonyabb áron vehették meg ezt a kötvényt, plusz 45 ezer euró kezelési költséget.

Azért kérhettek ilyen sokat, mert Rogánék azonnal kizárták a verseny lehetőségét, kartellszerűen felosztották az országokat, és egy országból csak egy cégnél lehetett jelentkezni. Az eddigi több mint 2300 jelentkezőnél ez 50 milliárd forint körüli bevételt jelenthetett szűk másfél év alatt. De még mindig nem tudni, hogy miért nem a magyar államnak, ha már kiárusítjuk a papírjainkat. A jelentkezők ellenőrzését egyébként a belügy végzi, azzal sem a furán beiktatott közvetítőcégeknek kell törődni. Legutóbb itt írtunk erről az egészről bővebben.

Idéntől megemelték 300 ezer euróra jelentkezéshez szükséges letelepedési kötvények névértékét. 

A Napi Gazdaságnak viszont már elmondták, még ha csak úgy is, hogy "kedvező folyamatok" és "kedvező lehetőségek" dacára márciusban most csak 31 ilyen kötvényt adtak el. Igaz, nem mind az új 300 ezres verzióból, abból csak 18 darab ment el, a 250 ezresből pedig 13-an vettek, ami még tavalyi igénylés, mondta el nekünk utána az ÁKK. Utóbbiból 2,9 millió euró, a drágábból 4,8 millió euró folyt be, tehát átszámolva 2,3 milliárd forint érkezett a költségvetéshez. 

Ez ugyanis azt jelenti hogy a jelentkezőnként 300 ezer eurós névértékű kötvényeket átlagosan 266 ezer euróért veszik már a Rogánék által jóváhagyott közvetítőcégek. 

 
Azaz jelentkezőnként már 34 ezer eurót nyerhetnek, már a 45-70 ezer euróba kerülő kezelési költség mellett, tehát összesen 79-104 ezret (forintban 23-31 milliót).

Ha idén is eladnak 2000 ilyen papírt, akkor nem túl megerőltető munkával fognak keresni nagyjából 50-60 milliárd forintot.

Rovatok