Index Vakbarát Hírportál

NGM: 15 százalékra csökken az szja

2015. április 21., kedd 14:47 | aznap frissítve

Több adócsökkentést is bejelentett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Rogán Antallal közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője a párt vezetőinek keddi ülése után újságíróknak elmondta, hogy a kormány szerdán tárgyalja a 2016-os költségvetést és az adójogszabályokat, magát a költségvetési törvényt pedig májusban nyújtják be.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a 2016-os az adócsökkentések költségvetése lesz. A magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt években látványosan javult, az államadósság mértéke pedig még mindig magas, de csökkenő pályán van.

Sok kis csökkentés

A kormány a gazdaság további növekedésére számít, az idei 2,5-3 százalék közötti GDP-bővülés után 2016-ban 2,5 százalékos lehet a növekedés. Az infláció 3 százalék alatt marad, az NGM számításai szerint 1,8-2 százalék között lehet az 2016-ban. A hiány az idei 2,4 százalék után jövőre 2 százalékos lehet a GDP arányában. Korábban még 2,5 százalékos volt a deficitcél 2016-ra.

Varga Mihály szerint most már érdemes elgondolkozni a megtermelt javak elosztásán. Így szeretnék csökkenteni a személyi jövedelemadót, a sertéshús áfáját, az illetékek és díjak mértékét. Ezzel párhuzamosan növelnék a családi adókedvezményt a kétgyermekes családoknál.

Az szja csökkentése összesen 120 milliárd forintot hagy az embereknél, nagyjából 4 millió embernek kedveznek ezzel – igaz, az egy főre eső összeg nem túl jelentős. A sertéshúsnál a félsertés áfáját korábban már csökkentették, most a tőkehús után is kevesebb adót fizethetünk, 27-ről 5 százalékra csökkenhet a kulcs. A tárca szerint ez az intézkedés 25 milliárdos bevételkiesést okoz majd a költségvetésnek. Korábban a kormány többször beszélt a társasági adó és a különadók csökkentéséről is.

De miből?

Korábban az NGM-nél rákérdeztünk, hogy milyen extra bevételeket várnak, amikből a gazdasági növekedésen kívül fedezni lehetne az adócsökkentéseket. A tárca két gazdaságfehérítő intézkedést említett:

A fentiek összesen egyébként 120 milliárdnyi bevételcsökkenést és 80 milliárdnyi pluszbevételt jelentenek. Viszont sokat számíthat a gazdasági növekedés: nagyobb GDP mellett ugyanis az állam bevétele is több, így nyilván a mozgástér is szélesedik. A 2,5-3 százalékos növekedést az elemzők többsége reálisnak tartja az idei évre, kedden az ING elemzője pedig már egyenesen 3,5 százalékos növekedést jósolt, vagyis a kormány terveinél is nagyobbat.

A Napi.hu számításai szerint 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és a 2 százalék körüli inflációval a nominális GDP 1500 milliárd forinttal nőhet 2016-ra. Mivel az államháztartás újraelosztási mértéke valahol 50 százalék alatt van egy hajszálnyival, a kormánynak a jövő évi költségvetésben 650 milliárd forintos mozgástere van a kiadások növelésre és a bevételek csökkentésre.

Az államháztartási hiányt 0,4 százalékkal kívánják csökkenteni - ami elvisz 120 milliárd forintot. További 124 milliárd forintos bevételkiesést jelent az szja egy százalékpontos csökkentése, míg a családi adókedvezmény 10 milliárddal csökkenti a költségvetés bevételeit. Hasonló mértékű kiesést jelent a a kisadók, illetékek csökkentése így a már bejelentett intézkedéseken túl 300-350 milliárdos mozgástere marad a kormánynak, amibe bőven belefér a tervezett évközi béremelés a közszférában és sertéshús-áfa mérséklése.

Rovatok