Gazdagellenes kriptoszocialista vagy a kapitalizmus megmentéséért küzdő próféta Thomas Piketty, és amúgy is, mit kezdjünk az egyenlőtlenséggel? – ilyen és nem kisebb kérdéseket vitattak meg a magyar közgazdaságtan nagyjai A Tőke a 21. században magyar kiadásának bemutatóján szerdán. Aki a jövedelmi vagy vagyoni egyenlőtlenségek miatt nem tudta volna kiköhögni a 14 ezer forintos beugrót egy 8500 forintos könyv bemutatójára, annak most összefoglaljuk, mi is történt.
Thomas Piketty 700 oldalas, grafikonokkal és statisztikákkal sűrűn illusztrált monstre könyve, A Tőke a 21. században tavaly végigsöpört az egész világon, egy időben a legkeresettebb könyv volt az Amazonon, szerzőjéből pedig olyan szupersztárt csinált, mint amilyen közgazdászokból nagyon ritkán lesz csak.
Ma már nem lehet anélkül a kapitalizmusról vagy az egyenlőtlenségről beszélni, hogy valaki be ne dobná idővel a nevét, ha olvasott akár egy oldalt is a könyvéből, ha nem, így nem véletlen, hogy a Time magazin a múlt héten beválogatta a világ 100 legbefolyásosabb embere közé, a Prospect magazin olvasói pedig egyenesen 2015 legfontosabb gondolkodójának szavazták meg (aminek mondjuk az értékéből elvesz kicsit, hogy hárommal utána Russel Brand jön a listán).
A nagy mű a Kossuth kiadó gondozásában végre magyarul is megjelent, ennek bemutatójára pedig egy konferenciát is szerveztek, amin nem kisebb emberek sorakoztak fel egyet vagy nem egyetérteni a kapitalizmus éppen legmenőbb kritikájával, mint Bokros Lajos, Surányi György, Ferge Zuzsa, Szelényi Iván, Andor László vagy Csaba László.
Dióhéjban összefoglalva egy baromi hosszú könyvet, Thomas Piketty azt állítja, hogy a kapitalizmusban a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények pedig egyre szegényebbek, ez pedig hosszú távon aláássa az egész rendszert. Ez pedig azért van, mert:
Vagyis a tőke (r = return on capital) hozama, amit az emberek a tulajdonukban lévő ingatlanokon, részvényeken, egyéb vagyonukon járadékként keresnek, gyorsabban nő, mint ahogy a gazdaság egésze bővül (g = growth).
Ez azt is jelenti, hogy akinek a múltból van már felhalmozott vagyona, az gyorsabban növekszik, mint mások bérből megkeresett jövedelme, így egyre nagyobb lesz az egyenlőtlenség azok között, akiknek vagyonuk van, és azok között, akik csak a bérükből élnek. Vagy ahogy ezt Piketty elég költőien megfogalmazza:
A vállalkozó elkerülhetetlenül járadékossá válik és fölébe keveredik azoknak, akiknek nincs másuk, mint a munkaerejük. Ha egyszer létrejön, a tőke gyorsabban termeli önmagát újra, mint ahogy a kibocsátás növekszik: a múlt felfalja a jövőt
Ezt kb. 200 év statisztikáiból olvassa ki, amit a kutatócsoportjával összeszedett különböző adónyilvántartásokból és más forrásokból, és megállapította, hogy ez a kapitalizmus törvénye, vagyis nem egy rendszerhiba, hanem a rendszer normális működésének következménye.
A XX. században volt egy kivételes periódus, kb. az első világháborútól az 1970-es évek elejéig, amikor a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentek a nyugati világban, részint mert a háborúkban elpusztult sok tőke, részint pedig mert a jövedelmeket egyenlőbben osztotta újra a keynesiánus állam, de azóta megint elszakadt r és g, lassan pedig ugyanakkorák lesznek megint a különbségek, mint a XIX. század végén. Ez kb. azt jelenti, hogy
bár Piketty ennél kifinomultabb irodalmi hasonlatokkal él. Ez, amit Piketty patrimoniális kapitalizmusnak nevez, szerinte aláássa a demokráciát és a rendszer legitimitását, ezért el kell kerülni, hogy az egyenlőtlenségek tovább nőjenek. És hogyan? Hát globális vagyonadóval, hogy ne lehessen generációról generációra halmozni a tőkét, hanem vissza lehessen azt osztani.
A Kossuth kiadó konferenciáján szinte minden résztvevő elmondta, hogy mennyire jó, hogy megjelent ez a könyv magyarul, bár hogy ki mennyire szereti, arról már eltértek a vélemények. Bokros Lajos például nem szereti ezt a könyvet, és mint ezt elmondta, ez akkor sem változott, amikor a kiadó arra kényszerítette, hogy olvassa el most még egyszer.
Egyrészt azért nem, mert szerinte ez egy rosszul megírt könyv, amiben sok ábra nem is azt mutatja, amit mutatnia kellene, de ezen felül tele van ellentmondásokkal és olyan dolgokkal, ami Bokrosnak nem tetszik. A módszertani kritikákon kívül
Bokros szerint Piketty azt írja, hogy a járadékos a demokrácia ellensége, ami egyrészt „erős és szörnyű állítás”, másrészt nem is igaz, mert nem lehet elválasztani, hogy mi az a vagyon, amit az ember érdemei alapján gyűjt össze, és amit Piketty is legitimnek tart, és mi az, amit érdemtelenül, tehát amit örökölt, vagy amit már a korábbi vagyona fialt.
Bokros úgy látja, ha a járadék, a tőkejövedelem nem legitim, akkor az egész kapitalizmus sem az, az alternatíva, a szocializmus pedig nem hatékony, és nem is demokratikus. Piketty pedig titokban szocialista (ahogy Ferge Zsuzsa mondta, kriptoszocialista), csak ezt nem vállalja.
Mások szerint Piketty nemhogy nem szocialista, hanem egy kapitalista reformer, műve pedig egy felkiáltás, hogy hogyan menthető meg a szociális piacgazdaság és az egész kapitalista rendszer saját magától. Szelényi Iván szociológus szerint a párizsi sztárközgazdász azoknak a szerzőknek a sorába illik bele, akik szerint a kapitalizmust a saját érdekében kell megszabályozni, mert különben elveszti a legitimitását és összeomlik, erről beszélt a múlt században Polányi Károly vagy Joseph Schumpeter.
A kapitalizmust az az ígéret teszi elfogadhatóvá, hogy elvileg egy meritokratikus rendszer, vagyis aki igyekszik, az származásától és helyzetétől függetlenül elnyerheti méltó jutalmát,
Hogy ez az ígéret mennyire áll még egyáltalán, az minimum kérdéses, de Szelényi szerint igen, ha viszont kitermelődik egy egyre csak gazdagodó elit, ami egyre távolabb lesz mindenki mástól és csak újratermeli önmagát, az végleg aláássa a rendszert.
A Tőke a 21. században módszerével a konferencia résztvevői szerint itthon nem sokra jutnánk, vagyoni statisztikákat ugyanis nehéz Magyarországon találni. Piketty és csapata az adóhatóságok adataival dolgozott, Ferge Zuzsa szerint viszont Magyarországon ilyen adatokat nem lehet megtalálni, vagy ha igen, az nagyon átláthatatlan, pedig ezt is vizsgálni kellene.
Szelényi ehhez hozzáteszi, hogy Kelet-Európában általában a nem nagyon áttekinthető privatizáció miatt nem is lehet igazán megmondani, hogy kinek mekkora a vagyona. Pedig érdemes lenne ezt is megkapargatni, mert ahogy Ferge számolgatta,
A jövedelmi egyenlőtlenség viszont mérhető és mérik is, ez pedig az Európai Bizottság adatai szerint, amit Andor László mutatott be, az EU-ban Ciprus után Magyarországon nőtt a leginkább, pedig a válság előtt nem volt igazán jelentős. Ráadásul nem is a piaci hatások miatt nőtt igazán, hanem azért, mert a kormány visszavágta a jóléti juttatásokat.
A nagy egyenlőtlenségek mellett viszont hosszú távon nem tartható fenn a növekedés, mert visszafogja a keresletet.
Surányi György volt jegybankelnök arról beszélt, hogy az egyenlőtlenségek miatt csökken a fogyasztás, hiszen a gazdagabbak arányaiban kevesebbet költenek fogyasztásra, mint a kevésbé gazdagok, azzal tehát, ha egyre több jövedelem és vagyon kerül a szegényektől a gazdagabbakhoz, az kereslethiányhoz vezet és visszafogja a növekedést.
Magyarországon viszont pont az történik, hogy nő az egyenlőtlenség, az adórendszer változtatásával és egyéb lépésekkel a kormány egyre inkább a felső rétegekhez csoportosít pénzt, ettől várva a gazdasági csodát. Surányi szerint viszont a gazdagok kereslete nem húzta magával a gazdaságot, a költségvetésben nagy lukakat hagyott az egykulcsos adó, amit mindenféle más sarccal kellett kifoltozni.
Ferge Zsuzsa szerint az a legelkeserítőbb, hogy a magyar kormány jelét sem mutatja annak, hogy törekedne valamilyen szociális minimum kialakítására, ami meggátolná az alsó osztályok leszakadását, ráadásul minden olyan automatikus stabilizátort kivettek a rendszerből, mint a több kulcsos szja-t vagy a hosszú munkanélküli ellátást, ami a legszegényebbeket megvédi a gazdaság sokkjaitól, így a rendszer az egyenlőtlenségeket csak egyre növeli.
Ezen viszont, tegyük hozzá, egy 14000 forintos konferencia és egy 8500 forintos könyv fog a legkevésbé segíteni.