Index Vakbarát Hírportál

Elszámoltatást kér Lázártól a Transparency

2015. április 23., csütörtök 18:22

A Transparency International Magyarország azt várja a kormánytól, hogy akár büntetőjogi eszközökkel is derítse ki, hogy ki felel a korrupt és pazarló EU-s pénzfelhasználásért. A korrupcióval foglalkozó szervezet ezért nyílt levelet írt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

A Martin József Péter ügyvezető igazgató által aláírt levélben azt írták, hogy a Transparency számításai szerint Magyarországot 35 milliárd forintnyi kár érheti az európai uniós források felhasználását érintő visszaélések és a korrupt közbeszerzési eljárások miatt. Ezt az Európai Bizottság határozata alapján számolták ki, amely súlyos gondokat tárt fel a Gazdasági Operatív Program projektjeivel kapcsolatban. Emiatt zároltak 700 milliárd forintot ideiglenesen, és a Transparency szerint az eljárás végén 35 milliárdos veszteséggel lehet számolni.

A Transparency már többször felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós projektek egy része túlárazott és a beruházások nem átláthatóak. "A túlárazott uniós projektek pedig korrupt közbeszerzésekhez vezetnek, hiszen az uniós pénzeket a nyertes pályázók nagyrészt közbeszerzéseken keresztül költik el" - írták. Az Európai Bizottság most megerősítette ezeket az aggályokat.

Az Európai Bizottság szerint ugyanis Magyarországnak "jelentősen javítania kell" az uniós pénzekkel kapcsolatos csalások felderítésére és megelőzésesére szolgáló magyarországi megoldásokat.

A Transparency International Magyarország ezért Lázár Jánost "a feltárt szabálytalanságok kivizsgálására és a felelősök elszámoltatására" kéri. "Kérjük továbbá, hogy a kormány a szabálytalanul megszerzett pályázati pénzeket érintő közbeszerzések miatt hivatalból kezdeményezzen jogorvoslati eljárást" - áll a levélben. A költségvetési csalás gyanúja miatt pedig azt kérik még, hogy Lázár kezdeményezze a túlárazott projektek kiválasztásában és az indokolatlan kifizetések jóváhagyásában közreműködők büntetőjogi felelősségre vonását.

Rovatok