Index Vakbarát Hírportál

Bezárt a szolnoki napelemgyár

2015. április 24., péntek 17:29

Nem üzemel az Agulhas-Solar Kft. (A. Solar), a szolnoki napelemgyár tavaly november óta nem fizeti közüzemi és bérleti számláit sem - közölte az üzemnek helyet adó AC-DC Logisztikai Park Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója pénteken az MTI-vel. Ferencz Gábor elmondta: az A. Solar Kft. 2015 február végén, minden előzetes tájékoztatás nélkül befejezte tevékenységét, az ajtókon a zárakat lecserélte, dolgozói azóta nem jelentek meg a telephelyen. Az AC-DC Logisztikai Park Zrt. többszöri felszólítás után a csarnokbérleti és az irodabérleti szerződést felmondta, és április 3-án felszámolási kérelmet nyújtott be a Szolnoki Törvényszéknél az A. Solarral szemben. A napelemgyártó összesen több mint 25 millió forint ki nem fizetett bérleti és közüzemi számlát hagyott maga után.

A svájci technológiát alkalmazó napelemgyár 2011 nyarán alakult, majd ősszel kezdte meg a termelést a szolnoki logisztikai parkban. A cég 2012-ben még 64 embert alkalmazott és három műszakban termelt, 2014-re az akkor már egy műszakban foglalkoztatott alkalmazottak száma majdnem a felére csökkent.

A főként európai piacokra exportáló cég 2012-ben még 3 milliárd forint értékben termelt és 12 millió forint mérleg szerinti vesztesége volt, majd 2013-ban az 1 milliárd 519 millió forint nettó árbevétele mellett 452 millió forint veszteséget könyvelt el. A cég háromszor kpaott európai uniós támogatást: az összeszerelő üzem létesítésére 121 millió, technológia-fejlesztésre 282 millió, illetve 154,5 millió forintot kapott.

Rovatok