Index Vakbarát Hírportál

Tovább szigorodott a vasárnapi zárva tartás

2015. április 29., szerda 08:21 | aznap frissítve

Számos település eközben a turizmus érdekében enyhítésért próbál közbenjárni a kormánynál – írja az Mno.hu. Enélkül ugyanis a vasárnappal kapcsolatban épp azok a vállalkozások kerülnek lehetetlen helyzetbe, amelyeket a kormány eredetileg segíteni akart.

Bár még nincs itt az igazi szezon, a negatív tendencia már látszik

– mondta a lapnak Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere.

Nagyon sok üzlet ugyanis már jelezte, hogy nem tudnak majd kinyitni vasárnaponként a főszezonban. Alkalmazottat ugyanis ekkor nem állíthatnak be, családtagból pedig vagy nincs elegendő a bolt forgalmának kiszolgálására, vagy nincs meg a megfelelő szakképzettségük. Márpedig ez is feltétel.

A szövetség másfél hete levélben sürgette, hogy a kormány legalább a főszezonban, május és szeptember között engedélyezze a boltok vasárnapi nyitva tartását az üdülőhelyeken. Mint kiderült, a szervezet elnöksége egyhangúlag támogatta a megkeresést, választ azonban egyelőre nem kaptak a felvetésekre.

Mi ez a szigor? 

Az eredeti cél éppen az volt, hogy a multik helyett a kisebb üzleteket, családi vállalkozásokat hozzák helyzetbe, de a jelek szerint ezt nem sikerült teljesíteni. 

Rovatok