Index Vakbarát Hírportál

Nem gyógyított színekkel a pulzáló mágnes

2015. május 4., hétfő 12:54

Több mint hatmillió forintra bírságolta a Jugis 2007 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (Jugis) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert kamuztak néhány reklámjukban, amikkel  orvostechnikai, illetve gyógyászati segédeszközöket népszerűsítettek.

A GVH döntése szerint a Jugis 2013 májusa és 2014 áprilisa között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert

A BNM pulzáló mágnesterápiás készülék a gyártói megfelelőségi nyilatkozata szerint orvostechnikai eszköz, azonban az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) felfüggesztette a készülék forgalmazását orvostechnikai eszközként, és megtiltotta reklámozását is. A BNM polarizáltfény-terápiás készülék az EEKH szakvéleménye szerint orvostechnikai eszköz és egyben gyógyászati segédeszköz.

A BNM mikroáramú kötés a gyártói megfelelőségi nyilatkozata szerint orvostechnikai eszköz, ám azt az EEKH nem vizsgálta. A Magnetspace mágneses testelemző készülékről a Jugis be sem nyújtott gyártói megfelelőségi nyilatkozatot a GVH-nak, ám kiderült, hogy az EEKH felfüggesztette a készülék forgalmazását orvostechnikai eszközként, a készülék reklámozását pedig szintén megtiltotta.

Rovatok