Index Vakbarát Hírportál

Ez lesz velünk 2016-ban

2015. május 13., szerda 18:38 | aznap frissítve

Több megy honvédelemre, több a külügynek, és többet kapnak Lázárék is. Jut pénz sportra jövőre is, a felsőoktatás finanszírozása viszont inkább stagnál majd. Kisebb lesz az szja-kulcs, de több a bevétel, és sokat hozhat a konyhára az áfa is. Erős tartalékokkal, visszaeső uniós pénzekkel és az adósságképlet átírásával vágna a következő évbe a kormány.

16 551 milliárd forint – ennyi pénzt adna ki jövőre az állam, vagyis ennyi a 2016. évi költségvetés kiadási főösszege a szerdán benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint. A tervezett bevétel valamivel kevesebb lesz: összesen 15 789 milliárddal számolnak, így a költségvetés hiánya 761 milliárd forint körül alakul majd.

A javaslatot a tervek szerint június közepén fogadják el, addig pedig biztosan sokat formálódik még, mint ahogyan az ilyenkor lenni szokott. Ami talán kevésbé fog változni, azok a makrogazdasági feltételezések, ezek azok az adatok, amelyekre Varga Mihályék a különböző bevételeket és kiadásokat alapozták.

   2014 2015 2016
GDP növekedése,% 3,6 3,1 2,5
GDP értéke folyó áron (milliárd forint) 31 891 33 646 35 188
Fogyasztói árindex változása (éves átlag) -0,2 0 1,6
Beruházási hányad (a GDP %-ában) 21,3 21,5 20,6
Háztartások fogyasztása 1,6 2,4 2,9
Termékek és szolgáltatások exportja (%, változatlan áron) 8,7 7,5 7,4
Termékek és szolgáltatások importja (%, változatlan áron) 10 7,7 7,1
Folyó fizetési mérleg egyenlege (GDP százalékában) 4,1 5,4 5,9

Mennyit fizetünk a közösbe?

A fogyasztás növekedése és a gazdaság fehéredés a kormány jóval több forgalmi adóbevételt hoz, mint tavaly, dacára, hogy például a sertés áfájából kevesebb jön majd be. A személyi jövedelemadó kulcsa is csökken 16-ról 15 százalékra a költségvetés ennek ellenére nagyjából 18 milliárddal több bevételt vár szja-ból.

Úgy számolnak, hogy a nagyobb növekedésből nagyobb jövedelmek is keletkeznek, ebből pedig többet is tudnak befizetni az adózok, még úgy is, ha a jövedelmük kisebb részét fizetik be. Az illetékek, díjak csökkentése 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz, de azt egyelőre még nem tudni, hogy pontosan melyeket érinti majd a csökkentés. A kormány 2016-ra mindenesetre kicsivel, 1,7 milliárddal többet vár illetékekből, mint amennyit az idei évre várnak.

 

A kormány 2016-ban a bankadót a banki mérlegfőösszegek 0,53 százalékáról 0,31 százalékára csökkenti. Ez meg is látszik a költségvetés bevételi oldalán: bankadóból 55 milliárddal kevesebb bevételt várnak. Ez a kiesést viszont bőven pótolja a társasági adóból várt bevétel, ami 60 milliárddal több, mint amennyit az idei évre vár az NGM. A költségvetés jövőre is számol 115 milliárd forintnyi, úgynevezett "egyéb értékesítési és vagyonhasznosítási bevétellel". Az idei költségvetés 169 milliárd forinttal számolt ebből a tételből, de hogy ez miből folyik majd be, arra a mai napig nem tudni a választ.

 

Mire mennyit költünk?

Ha ránézünk a költési tortára, láthatjuk, hogy a legtöbb pénz társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra megy, oktatásra a pénzek 10 százalékát költjük, egészségügyre 9,6 százalékot. Adósságkezelésre a kiadások 8 százaléka megy el.

 

40 milliárd forinttal több pénz megy jövőre a nyugdíjakra, 11,4 milliárd forinttal több gyermekétkeztetésre, 138 milliárd forinttal több életpályamodellekre, 70 milliárd forinttal több közmunkára. Az Eximbank támogatásra 20 milliárd, tőkeemelésre még 30 milliárd jut 2016-ban.

Rendkívüli kormányzati intézkedésekre 100 milliárd forintot tettek el, és lesz országvédelmi alap is, szintén 100 milliárd. A foglalkoztatási alap költéseiben az álláskeresési támogatások csökkenésével számolnak, és bár több pénz megy a KLIK-nek, az egyetemek finanszírozása stagnálni fog. A Szociálpolitikai Alap költései 3,4 százalékkal csökkennek.

A Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelésére jövőre 113 milliárd forinttal tervez a kormány. A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére 100 milliárdot költenének, a közúthálózat fenntartására viszont csak 60 milliárdot. Hat milliárd forinttal több, összesen már 45,2 milliárd megy a külképviseleteknek, és több pénzt szánnak a külföldi diákok ösztöndíjára is, a 2015-ös 1,5 milliárd után 5,5 milliárd forintot.

Bőven jut pénz sportra is

 

A nagyobb új intézkedésekkel a kormány már hetekkel ezelőtt előhozakodott. Az szja-csökkentésen, a bankadó és az illetékek csökkentésén, a sertésáfa megvágásán kívül beszéltek még életpályamodellről, kétgyerekesek adókedvezményéről, ezek mind jelentős összegek a költségvetésben. Együtt sem tesznek ki azonban annyit, mint amennyit a beruházási projektek gyorsítására szánnak.

 

Eltörlik az adósságképletet

Mint arról már írtunk korábban, Matolcsy Györgyék megugorhatatlan akadályt állítottak maguk elé néhány évvel ezelőtt az adósságképlet felállításával, és nem is sikerült megugrani. 700 milliárd forinttal kellene most Varga Mihályéknak megszorítania, hogy betartsák a szabályt. A kormány a költségvetés tervezetében jelezte, kezdeményezni fogják a stabilitási törvény módosítását és átírják az adósságképletet még a költségvetés elfogadása előtt. Így a több százmilliárdos megszorításra sem lesz szükség.

 

Adókedvezmények

2016-tól négy év alatt a kétszeresére, havi 10 ezer forintról 20 ezer forintra nő a kétgyermekesek adókedvezménye, a jövedéki adónál és a távközlési adónál kevesebb lesz az igénybe vehető kedvezmény, mint idén, a társasági adó és az szja esetében viszont több pénz hagynának a kedvezményezetteknél.

 

Durván visszaesnek az uniós forrásokból fizetett programok, 2016-ban mindössze 1401 milliárd forint jön össze, mivel a 2007-13 közötti programok már kifutnak, a 2014-20-as költségvetés programjai pedig még nem pörögnek fel igazán. A visszaesés nagyjából 1160 milliárd forint.

 

A nyertesek és vesztesek

Minden költségvetésnél különösen érdekes, hogy hogyan oszlik meg az egyes tárcák között az elkölthető pénz mennyisége. Melyek azok a minisztériumok intézmények, programok, területek amelyek megerősödnek, melyek azok, amelyek vesztenek az erejükből.

Eszerint kevesebbet költhet működésre a Parlament, sokat nyer a Honvédelmi Minisztérium, az  a Miniszterelnökség és a külügy is. Az emberi erőforrás tárca viszont egyértelmű vesztese a költségvetésnek. A változásokat a Napi.hu gyűjtötte ki a költségvetésből az alábbi részletes táblázatban:

Vesztesek és nyertesek (milliárd forint)
   2015 2016 Változás (%)
Országgyűlés 113,2 115,0 1,6
Közmédia támogatása 69,8 69,8 0,0
Parlament működése 25,6 21,9 -14,6
Bíróságok 89,8 92,8 3,3
Ügyészség 39,9 39,9 0,0
Önkormányzatok támogatásai 649,3 661,7 1,9
Igazságügyi Minisztérium 14,9 16,4 10,3
Miniszterelnökség 581,9 706,2 21,4
működési költségek 28,1 17,3 -38,6
általános tartalék 100,0 100,0 0,0
Országvédelmi Alap 60,0 100,0 66,7
Földművelésügyi Minisztérium 216,1 221,2 2,4
Honvédelmi Minisztérium 250,5 298,6 19,2
Belügyminisztérium 517,49 532,2 2,8
Rendőrség 254,4 249,8 -1,8
Nemzetgazdasági Minisztérium 89,65 97,7 9,0
NAV 138,28 139,4 0,8
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 581,03 601,0 3,4
Külügyminisztérium 91,1 150,3 65,0
Uniós fejlesztések 2562,23 1401,3 -45,3
Emberi Erőforrások Minisztériuma 2325 2311,6 -0,6
Egyetemek 434,9 435,8 0,2
Közoktatás (KLIK) 535,8 561,5 4,8
Szociálpolitikai Alap 707,9 684,0 -3,4
Magyar Művészeti Akadémia 5,2 6,6 26,9
Foglalkoztatási Alap 427,3 484,2 13,3
munkanélküliségi ellátások 50 47,0 -6,0
Start-munkaprogram (közfoglalkoztatás) 270 340,0 25,9
Egészségbiztosítási Alap 1902,01 1963,7 3,2
orvosi,kórházi ellátások 954,05 982,2 3,0
gyógyszerkiadások 298,1 305,1 2,3
Nyugdíjbiztosítási Alap 3024,59 3059,28 1,1
Forrás: Költségvetési javaslat

Rovatok