Index Vakbarát Hírportál

A minisztérium szerint rendes mérés kell az Illatos úton

2015. június 10., szerda 12:38

Részletes tényfeltárás szükséges az Illatos úti telephelyen, hogy kiderüljön, mi volt pontosan a szennyezés forrása, a tényleges szennyezés felmérése és a kármentesítés csak a hulladék elszállítása után kezdődhet meg, közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel.

Szerintük ahhoz, hogy a szennyezés mértékéről pontos képet kapjanak, hivatalos, akkreditált mérésekre van szükség. Bármilyen következtetést csak a szükséges vizsgálatok elvégzése után lehet felelősségteljesen levonni.

A közlemény szerint a Budapesti Vegyiművek Zrt. telephelyén a szennyezést okozhatta egy szabálytalanul végzett vegyszerezés, egy illegálisan beszerzett takarmány, de az FM hozzátette azt is, hogy a gyárból, annak 140 éves működése során is szennyeződhetett a környezet. A minisztérium felidézte, hogy május 31-ig a Budapesti Vegyiművek Zrt. telephelyéről már elszállították a kiemelten veszélyes hulladékot tartalmazó 1005 hordót, ami mintegy 110 tonnának felel meg.

A tárca azután szólalt meg, hogy tegnap különböző mérések eredményeit közölték a témában aktív szervezetek. Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi képviselője megmérette a talaj és a talajvíz méregtartalmát, és arra jutott, hogy a benzol, klórbenzol ötvenezerszerese a határértéknek. Ezek agresszíven rákkeltő anyagok. De más, korábban rovarméregnek használt, majd betiltott anyagok is vannak az élő szervezetben.

A Greenpeace is méréseket végzett a területen, pontosabban a Vegyiművek környékén. Arra jutottak, hogy a háziállatként vagy saját fogyasztásra tartott csirkék tojásaiban felhalmozódtak a vegyi anyagok. A baromfi ugyanis egész nap érintkezik a talajjal, talajlakó gilisztákat eszik. A helyzet tehát nem túl biztató, úgy tűnik, a mérgek elszállítása után is bőven lesz feladat a környéken.

Rovatok