Index Vakbarát Hírportál

Európai vonatgyártókkal versenyez a MÁV

2015. június 11., csütörtök 07:31

Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója szerint a nagy európai vonatgyártók egyáltalán nem örülnek annak, hogy a MÁV saját vonatokat gyárt, és bár az állami cég egyelőre csak saját igényeinek kielégítésére gyárt vonatokat, már vannak jelentkeztek nyugati érdeklődök is - derül ki a Heti Válasz csütörtöki számából.

Dávid Ilona arról is beszélt, hogy 2012-es kinevezése óta javult a MÁV gazdálkodása: ezt azzal támasztotta alá, hogy míg 2010-ben a cég adósságállománya 300 milliárd forint volt, ma már csak 152 milliárd forint. Az elnök-vezérigazgató szerint viszont ez nemcsak az állami adósságátvállalás eredménye, hiszen a MÁV is megteszi, amit tud, miközben az állami támogatás is évről évre csökken. 

De mit is tesz a gazdaságosabb működésért a MÁV?

Dávid Ilona arról is beszélt, hogy ennek ellenére 3,4 százalékos béremelést tudtak idén összehozni. A dolgozók elégedettségét szerinte az mutatja, hogy amíg a németek vagy a franciák folyton sztrájkolnak, a MÁV munkavállalói erre nincsenek rászorulva. Dávid szerint egyébként a cégnél munkaerőhiánnyal küzdenek, már most legalább háromszáz vasúti szakembert tudnának felvenni. A szakképzés átalakítását pont azért is támogatják, mert ha a helyzet így marad, Dávid Ilona szerint 5-6 év múlva nagy bajba kerülhet a MÁV.

Vitézy Dávidnak, a közösségi közlekedés új koncepciójának kidolgozásáért felelős miniszteri biztosnak a munkájával kapcsolatban a MÁV-vezér azt mondta, azt szeretnék elérni, hogy ugyanazzal a jeggyel lehessen igénybe venni a MÁV, a Volán és helyi közlekedés járatait. Ez viszont valószínűleg csak jövőre valósul majd meg.

Rovatok